Mesemondó verseny

Mesemondó

Mi lehet jobb a mesehallgatás mellett, csak a mesemondás. Ezen a délutánon, 2018. október 4-én, csütörtökön mind a két területnek hódolhattunk. Hallgathattuk a legérdekesebb meséket a harmadik, negyedik évfolyamos kisdiákoktól, a mesemondóktól.

Kezdéskor a zsűri mesetallérokat húzatott és ez alapján alakult ki a mesemondók fellépésének a sorrendje. A szépen felöltözött leánykák és kisfiúk egyéniségükhöz illő mesével mutatkoztak be. A magas létszámra való tekintettel a könyvtárban az 1-2. évfolyam csoportja maradt, a 3-4 évfolyam diákjai másik terembe vonultak el. Az eredményhirdetésre a két helyszínen bemutatkozók újra a könyvtárban találkoztak.

A zsűri döntése értelmében az alábbi helyezések alakultak ki:

1-2. évfolyam:

  1. I.                   helyezett – Ordasi Lili 2/a
  2. II.                helyezett – Bácsi Bóta Etelka 1/c
  3. III.             helyezett – Juhász Janka 1/b

3-4. évfolyam:

  1. I.                   helyezett – Botos Gergő 3/a
  2. II.                helyezett - Petrovszki Bernadett 4/a
  3. III.             helyezett - Csabai Bianka 4/d

Gratulálunk minden mesemondónak!

 

Események

Angol nyelvi verseny

Iskolánk három nyolcadik osztályos tanulója részt vett a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium által kiírt angol nyelvi csapatversenyen.

Képek és részletek itt.

Német nyelvi csapatverseny

2019. november 7-én iskolánk három nyolcadik osztályos tanulója lehetőséget kapott a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium által szervezett német nyelvi csapatversenyen való részvételre. 

Képek és részletek itt.

Novemberi hangverseny a könyvtárban

A hagyományoknak megfelelően november hónapban is megrendeztük a zenélő könyvtár keretein belül a könyvtári hangversenyt.

Képek és részletek a galériában.

Bólyai verseny eredmények az iskolában

Megyei /körzeti matematika és anyanyelvi csapatversenyeken vettek részt diákjaink október és november hónapban. Mindkét tantárgyban nagy számban jelentkeztek diákjaink összemérni tudásukat kortársaikkal. 

Képek és részletek a galériában.

Iskolánkban járt Böde Péter vándormeseíró

Iskolánkban 2019. november 13-15-én iskolánkban járt Böde Péter vándormeseíró.

Képek és részletek a galériában.

Rendhagyó énekórát tartott a Muzsikás együttes

Rendhagyó énekórát tartott pénteken a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói számára a Muzsikás együttes a Katona József Művelődési Házban. A program célja a népzene, a hagyományok szeretetének elmélyítése volt.
Képek és részletek a baon.hu oldalán.
 

Színházi csoda

A kecskeméti Katona József Színház ingyenes színházi előadásra hívott gyerekeket.

Képek és részletek a galériában.

Túrázás a Mecsekben

Az idei tanév első évszak-túrája az őszi szünet első napjára esett. 45 bátor vállalkozó – köztük több szülő, testvér és kollega  – gyülekezett reggel 7 órakor az iskola mögött a busz indulásra várakozva.

Képek és részletek a galériában.

A Népmese napja

Iskolánkban 2019. szeptember 30 – és október 4-e között a népmese napja alkalmából egész héten meséket lehetett hallgatni a szünetekben, az osztálytermekben a meseszerető gyerekeknek a mesélni szerető pedagógusoktól. 

Képek és részletek a galériában.

Pályaorientációs rajzverseny

Iskolánkkal 2017. őszétől részt vettünk az EFOP-3.2.5-17-2017-00033 „Egy cél, több út!” című pályaorientációs pályázaton, amely keretében a 7. és 8. osztályos tanulók az informatikai, természettudományos szakirányokkal ismerkedhettek meg.

Képek és részletek a galériában.

Csengődi kirándulás

Az EFOP 3.1.8.17-00148-as azonosítószámú pályázat záró kirándulására 2019. október 03-án és 04-én került sor, amikor ismét Csengődre és Kiskőrösre látogattunk el 15 diák és Domján Tünde kolleganőm kíséretében. 

Képek és részletek a galériában.

Zene világnapja

A hagyományoknak megfelelően az idei tanévben is minden hónapban megrendezzük a zenélő könyvtár keretein belül a könyvtári hangversenyeket.

Képek és részletek a galériában.

Sakk szakkör

Az idei tanévben is folytatódik a sakk szakkör az iskolai könyvtárban, ami nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében. 

Képek és részletek a galériában.

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom vértanúra, valamint gróf Batthyány Lajos miniszterelnökre és velük együtt az 1848-49-es szabadságharc hőseire emlékeztünk a napokban. 

Képek és részletek a galériában.

Szeged másként

2019. szeptember 20-án a 7. és 8. évfolyam tanulóival valamint 12  kísérő pedagógussal vettünk részt Szegeden egy tartalmas programokkal megszervezett kiránduláson. 

Képek és részletek a galériában.

Pályaorientációs projektzáró

Az „Egy cél, több út” pályaorientációs pályázat projektzáró ünnepségére került sor iskolánk aulájában szeptember 13-án.

Képek és részletek a galériában.

Európai Mobilitási Hét

Iskolánk tanulóival évek óta bekapcsolódunk az Európai Mobilitási Hét helyi programjaiba. Örökös Ökoiskola címünk is a környezetért érzett felelősségvállalásra kötelez  valamennyi pedagógust és diákot. 

Képek és részletek a galériában.

Tojásfutam

Iskolánk ebben az évben is bekapcsolódott a Kerekfeszt Szüreti és Tojásfesztivál rendezvényeibe. A tanulók számára Tojásfutamot hirdettünk. 6 állomás volt, amit végig kellett járni egy menetlevéllel.

Képek és részletek a galériában.

EFOP-3.3.5 - Napközis táborok

2019. június 3. és 4. hetében iskolánkban 173 tanulónak volt lehetősége a Kecskeméti Tankerületi Központ által nyert EFOP-3.3.5-17-2017-00029 pályázat keretében egy hetet térítési díj nélkül eltölteni a Tematikus heteken. 

Határtalanul pályázat

Iskolánk immár ötödik éve sikeresen pályázott a HATÁRTALANUL program elnyerésére.

Így a hetedik évfolyamos tanulóinknak lehetősége volt megismerni Erdély, s a Székelyföld néhány különleges emlékhelyét, s bepillanthattak az ott élő nemzettársaink mindennapjaiba.
 
Képek és részletek a galériában.

Könyvtári kiállítás

Minitárlat az iskolai könyvtárban Jakubik István képeiből.

Képek és részletek a galériában.

Áprilisi hangverseny

A könyvtári hangversenysorozat, áprilisi hangversenyére rendhagyó módon, nem kedden, hanem csütörtökön került sor, április 25-én. Ez a koncert is bővelkedett a meglepetésekben, érdekességekben.

Képek és részletek a galériában.

Vershét

2019.április 8-11-ig rendeztük iskolánkban a VERS  hetét a költészet napja és József Attila születésnapja alkalmából.

Képek és részletek a galériában.

Sakkverseny

2019. február 7-én az alsó tagozatnak az ezt követő napon 2019. 02. 08-án pedig a felső tagozatnak iskolánkban sakkversenyt tartottunk, melynek vendége Szabó Tibor korábbi OB II-es sakkozó és hobbi sakkoktató volt.

Képek és részletek a galériában.

Színházban jártunk

A kecskeméti Katona József Színház 10. alkalommal rendezett ingyenes színházi előadást, nehéz anyagi körülmények közt élő családok gyermekeinek.

Képek és részletek a galériában.

Tavaszi hangverseny a könyvtárban

2019. április 2-án, kedden tavaszi hangversenyre készült a könyvtár, ami fantasztikusra sikeredett. A műsoron 26 műsorszám szerepelt, 28 fellépővel. 

Képek és részletek a galériában.

Költészet napja

2019. április 11-én - a költészet napja alkalmából - az 5. b osztály tanulói rádiós műsor keretében emlékeztek meg a jeles napról.

Képek és részletek a galériában.

Március 15-i megemlékezés

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára emlékeztünk 2019. március 14-én.

Képek és részletek a galériában.

Tisztelt Támogatók!

Kérjük idén is tisztelje meg iskolánkat azzal, hogy adója 1%-ának felajánlásával támogatja A kerekegyházi Általános Iskola Gyermekeiért Alapítványt.

Adószám: 18342846-1-03

Számlaszám: 51700117-11101222

Köszünjük, hogy gondolt ránk!

e-Ügyintézés

Kedves Szülők, Gondviselő(k)!

Az idei tanévben 2019. április 1-jétől lehetőség van iskolai ügyek elektronikusan történő intézésére.

Az E-ügyinzésésről röviden itt talál információkat.

Az E-ügyintézés részletesebb bemutatásáról, lehetőségeiről itt talál információkat! 

Felhívás beíratkozásra

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2019/2020. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:

2019. április 11. (csütörtök) 8.00 órától 19.00 óráig

2019. április 12. (péntek) 8.00 órától 19.00 óráig

További részletek elérhetők itt!

Sulibörze

A Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 2019. március 8-án.

Szeretettel várjuk a leendő 1. osztályosokat és a Szülőket!

Részletekért kattintson ide!

Farsang

Az idei tanévben is megrendezésre került az iskolai farsang. Péntek délután egy órát követően kezdődött a farsangi mulatság az alsósok felvonulásával. 

Képek és részletek a galériában.

Magyar Népmese Napja

Ez a program a Magyar Népmese Napja alkalmából került megrendezésre iskolánkban, 2018. október 1-e és 4-e között. A program célja, hogy ne egy nap és alkalom szóljon a népmeséről és minél több gyermekhez juttassuk el a mese szeretetét. Képek és részletek a galériában.

Vackor Vár Erdei Iskola

2018. október 16-án az 5. b osztály egy napos tanulmányi kiránduláson vett részt a Vackor Vár Erdei Iskolában, a Kecskemét-Hetényegyháza melletti Nyíri erdőben.

Képek és részletek a galériában.

Színházban jártunk

A kecskeméti Katona József Színház 2014 óta évente két alkalommal hívja meg azon családok gyermekeit, akik anyagi nehézségeik miatt más módon nem tudnának ebben a díszes épületben szórakozni és művelődni. 

Képek és részletek a galériában.

 

Október 23-i műsor

"Ne feledd a tért, hol elestek ők..."


A hagyományokhoz híven az idén is az egyik 8. osztály készítette az október 23-ai iskolai és városi megemlékezésre a műsort. 

A részleteket és a képeket megtekintheti a galériában.

90 éves az iskola

Iskolánk építésének 90.évfordulója alkalmából rendezett projekthét alkalmával pillanatképek a múltból...

Kedves egykori Tanáraink, és Tanítványok! Ha valakinek van még a fiókjában megbújó régi emléke, képeslapja, fényképe szívesen fogadnánk annak megosztását ezen az iskola facebook oldalán. Előre is köszönjük szépen!!!

További képeket megtekintheti a galériában.

Október 6-i megemlékezés

A tizenhárom aradi vértanú halálának 169 . évfordulóján a 6.a osztály tanulói emlékeztek. 

Képek és részletek a galériában.

Őszi futóverseny

2018. szeptember 28-án egy verőfényes őszi napon került megrendezésre iskolánkban a hagyományos őszi futóverseny. 

Képek és eredmények a galériában.

Középkori kézművesek tábora

Az EFOP-3.2.5-17-2017 Pályaorientáció, kiemelten az MTMI készségek és kompetenciák fejlesztése a köznevelés rendszerében pályázatban az „Egy cél, több út!” projekt keretein belül „Középkori kézművesek tábora” címmel 2018. július 30 – augusztus 4. között pályaorientációs tábor valósult meg Parádfürdőn 41 tanuló és 8 pedagógus részvételével.

Képek és részletek a galériában.

Nyári napközis táborok

EFOP - 3.3.5-17-2017-00029 számú pályázat: „Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program kísérleti megvalósítása a Kecskeméti Tankerületi Központban” – Tematikus hetek – nyári napközis táborok.

Június 3-4. hetében 210 tanuló táborozott térítésmentesen a program keretében. 6 napközis és 1 bentlakásos tábor volt.

A programról készített beszámolót megtekintheti itt.

Régebbi események

6041 Kerekegyháza, Szent István tér 6. Telefonszám: 06/76-545-070; 545-071; 371-151

Fax: 06/76-371-151 | E-mail: iroda@mfai.hu