2015/2016. tanév
Ballagás (2016)
feltöltve: 2016-08-15 12:08:24| 137 kép a galériában
Az idei tanévben is eljött az a pillanat, amikor a 8. évfolyamos tanulók elballagtak a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából.
A szokásokhoz híven az utolsó tanítási hét csütörtöki délutánján, a végzős tanulók osztályokba csoportosulva látogatták meg tanáraikat, s adták elő, énekelték el a szerenádi dalaikat. Voltak akik otthon fogadták a diákokat, s voltak akik egymással összefogva az iskola ebédlőjében várták a szerenádoló diákokat. Képek a szerenádról.
2016. június 11-én délelőtt a tanulók elbúcsúztak a tanáraiktól és az iskola dolgozóitól. Képek a tanárbúcsúztatóról.
Délután 5 órakor pedig megkezdődött a ballagás. A tanulók már 4 óra magaságában előbb a Kerekegyházi Művelődési Központ előtt gyülekeztek, majd az osztályteremben várták a hozzátartozókat, illetve az utolsó csengőszót, mely a búcsúzást jelentette számukra. A végzős tanulók a szokásokhoz híven végigvonultak az iskola épületén, majd az időjárás viszontagságainak közönhetően az iskola sportcsarnokában hallgatták meg a ballagási műsort. A műsor végeztével a tanulók egy-egy lufit eresztettek a magasba, szimbolizálva az iskolától való búcsúzást.
Nemzeti összetartozás napja
feltöltve: 2016-08-15 12:03:10| 40 kép a galériában
2016. június 3-án és 6-án iskolánk 7.c osztályos tanulói megemlékezést tartottak a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Katona József Művelődési Házban. Felkészítő tanáraik Keleme Zalán és Somodi Éva voltak.
Kerékpártúra Fülöpházán 2.d (2016-04-21)
feltöltve: 2016-09-22 11:55:25| 35 kép a galériában
2016. április 21-én a Kiskunság projekt keretén belül kerékpártúrát szervezett a 2./d osztály.
Az iskola udvaráról indultunk gyerekek, felnőttek, tanító nénik. Biztonságunkról egy polgárőr gondoskodott, aki végigkísért bennünket az úton. Célunk a Kiskunsági Nemzeti Park volt. Fülöpházán a központban megpihentünk, majd a falut elhagyva földúton mentünk a Naprózsa erdei iskoláig. Megtapasztaltuk a homokos talajt, kilométereken keresztül toltuk a kerékpárt. A báránypirosító tanösvényen gyalog mentünk végig. Ismerkedtünk a vidék növény és állatvilágával. Vidáman gurultunk le a buckáról. Nagyon jól éreztük magunkat.
Tavaszi futóverseny
feltöltve: 2016-05-28 10:46:18| 105 kép a galériában
1. osztály |
|||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Szombati Nóra |
1.b |
1. |
Vas Lajos |
1.a |
2. |
Kozák Dóra |
1.a |
2. |
Kárász András |
1.b |
3. |
Petró Pálma |
1.b |
3. |
Keres Ádám |
1.a |
2. osztály |
|||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Hámos Hanna |
2.b |
1. |
Tóth Félix |
2.d |
2. |
Langmajer Kincső |
2.a |
2. |
Koncz Bence |
2.a |
3. |
Vas Eliza |
2.a |
3. |
Brinkusz Csaba |
2.a |
3. osztály |
|||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Nagy Enikő |
3.d |
1. |
Mozsárik Levente |
3.a |
2. |
Kalmár Viktória |
3.a |
2. |
Kozák Sándor |
3.a |
3. |
Budai Amanda |
3.c |
3. |
Fekete Máté |
3.d |
4. osztály |
|||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Salga Mónika |
4.b |
1. |
Krajcsovszki Márton |
4.a |
2. |
Kovács Tímea |
4.c |
2. |
Horváth Milán |
4.c |
3. |
Selypes Eliza |
4.d |
3. |
Krupa Zsolt |
4.a |
5. osztály |
|||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Baga Dzsenifer |
5.a |
1. |
Bartha Patrik |
5.c |
2. |
Kulcsár Renáta Henriett |
5.c |
2. |
Palotay Dávid |
5.c |
3. |
Kotmajer Dóra |
5.c |
3. |
Fodor Hunor |
5.c |
6. osztály |
|||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Hefler Emese |
6.c |
1. |
Fábián Csaba |
6.c |
2. |
Fodor Naomi |
6.c |
2. |
Gere Kornél |
6.a |
3. |
Bednárik Natália |
6.a |
3. |
Tőzsér Levente |
6.b |
7. osztály |
|||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Kulcsár Nikolett |
7.a |
1. |
Csendom Ádám |
7.a |
2. |
Kovács Andrea |
7.b |
2. |
Vizinger Károly |
7.a |
3. |
Ungor Réka |
7.a |
3. |
Bujdosó Dávid |
7.b |
8. osztály |
|||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Baranyi Krisztina |
8.c |
1. |
Szuhánszky Dávid |
8.b |
2. |
Veroszta Emese |
8.b |
2. |
Víg Dávid |
8 |
3. |
Zrínyi Vivien |
8.a |
3. |
Kanyó Marcell |
8.b |
Guinness-rekord kísérlet
feltöltve: 2016-05-28 10:41:19| 42 kép a galériában
...a kézmosás oktatásáról
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (ismertebb nevén ÁNTSZ) az iskolák számára hirdette meg a kézmosás oktatás programot május 5-re, a Kéztisztaság Világnapjára.
Május 5-e a Kéztisztaság Világnapja. A WHO ezt először az egészségügyi intézmények számára hívta életre. Novemberben volt Semmelveis Ignác halálának 150 éves évfordulója. Neki sokat köszönhetünk a kézfertőtlenítés fontosságának felismeréséért. Rá emlékezve az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (ismertebb nevén ÁNTSZ) az iskolák számára hirdette meg a kézmosás oktatás programot. Ezt úgy hirdették, hogy egyszerre egy központi tematika alapján történjen az oktatás délelőtt pontosan 10 órától, minimum 30 perc. Az óra vége nem volt kötött. ( szerintük kb. 40 perc alatt lehet megvalósítani). Az oktatáson részt vettek számával Guinness-rekordot kíséreltünk megdönteni országosan. Korábban Skócia tartotta több, mint 3 ezer fővel. Most kb. 13 000-en neveztünk. A dokumentálás szigorú szabályok szerint történik, amelyet Angliába küldenek ki. Így az eredmény később derül ki.
V. Országos Szépíró Verseny
feltöltve: 2016-05-28 10:36:01| 12 kép a galériában
Az idei tanévben is megrendezésre került a z SNI és a BTM-es tanulók számára 5. évben meghirdetett szépíró verseny. Iskolánkból a megyei fordulón
• Makula Norman 4.b osztályos tanuló első helyezett,
• Rigó Abigél a 7.a osztályból pedig 2. helyezett lett.
Az elért eredményeknek köszönhetően az országos döntőn is részt vettek tanulóink 2016. április 16.-án Budapesten.
Az V. Országos Szépíró Verseny döntőjében Makula Norman 6. helyezést ért el.
Matematika Csapatverseny
feltöltve: 2016-05-28 10:23:49| 29 kép a galériában
Iskolánk 2016. március 2-án ötödik alkalommal tartotta meg Játékos Matematika Csapatversenyét.
Az iskolák 4 fős csapatai játékos, gondolkodtató feladatok megoldása során adhattak számot tudásukról. A résztvevő 5 iskola közül az 1. helyezést Szentkirály, a 2. helyezést Kerekegyháza és a 3. helyet Lajosmizse csapata szerezte meg. A kerekegyházi csapat tagjai: Lukács Lizett Lili, Szeibert Milán, Jakubik Levente és Mészáros Dávid. Gratulálunk Nekik!
Projektzáró ünnepség (2016)
feltöltve: 2016-05-06 17:58:09| 141 kép a galériában
Március 30 és április 29 között tartott a Kiskunság című három hetet megahaladó projekt. A Kiskunság természeti környezetének megismerése kerékpártúrák keretében, valamint ismeretterjesztő film megtekintése a Kiskunsági Nemzeti Parkból szerepelt például a programban. Ezen kívül több verseny is zajlott ebben az időszakban. A költészet napja alkalmából házi versmondó verseny alsó és felső tagozatban, levelező házi verseny az Egészséges életmódról. A projektzárón történt a helyezettek díjazása. Minden évben megemlékezünk iskolánk névadója, Móra Ferenc munkásságáról, a 4. évfolyam idéz műveiből és megkoszorúzzák Móra Ferenc emlékplakettjét. A projekt során készült munkákból kiállítás nyíl az aulában.
Hej Rákóczi, Bercsényi előadás
feltöltve: 2016-05-06 17:51:33| 24 kép a galériában
Nagy Csaba tárogató művész tartott rendhagyó ének és történelem órát iskolánkban a 3-8. évfolyam tanulóinak. A Rákóczi tárogató egyesület által a Bethlen Gábor Alap támogatásával, volt lehetőség térítésmentesen a koncerten részt venni. A történelmi ismeretek felelevenítése mellett megszólaltak a kuruc kort idéző dallamok a tárogató csodálatos hangján. A műsorba a tanulókat is bevonta a művész, amellyel még inkább fokozta érdeklődésüket. Az óra közös énekléssel ért véget.
2016.03.09-én.
Március 15-i műsor
feltöltve: 2016-03-18 17:58:10| 23 kép a galériában
1848/49 hősei előtt tisztelegtünk
A március 15-i megemlékezésen a 7. a osztály állt színpadra. A hosszú hétvége miatt már 11-én lezajlott az iskolai ünnepség, ám az ünnepnapon is szerepeltek diákjaink a városi rendezvényen. Sok-sok gyakorlás, próbák hosszú sora előzte meg a szereplést - nem hiába! Tartalmas és látványos műsorral rukkoltak elő a hetedikesek, s a díszletet is maguk festették. A forgatókönyvet Pálházi Ilona tanárnő állította össze. A műsor betanításában a gyerekek segítségére volt Halcsikné Fejes Anetta osztályfőnök, a lebonyolításban pedig Árvai Tamás és Herczeg Irén tanárnő is közreműködött.
Angol verseny
feltöltve: 2016-03-18 17:53:03| 6 kép a galériában
Iskolánk ebben a tanévben is részt vett a FOX nemzetközi angol nyelvi versenyen. Idén kilenc negyedik, egy ötödik valamint egy nyolcadik osztályos tanuló mérettette meg magát angol nyelvből. A feleletválasztós teszt kitöltéséhez egy angol nyelvű könyvet is el kellett olvasniuk a tanulóknak, valamint országismereti tudásukra is szükség volt. Eredményhirdetés március végén várható.
Farsang - 2016
feltöltve: 2016-03-04 16:39:21| 186 kép a galériában
Hagyományos farsangi délutánokat február 12-én tartottuk a diákönkormányzat szervezésében. A színpompás délutánon először az alsósok vették birtokukba a hangulatosan feldíszített sportcsarnokot. A kicsinyek mind jelmezbe öltöztek és a tanító nénikkel együtt vonulnak fel az ötletesebbnél ötletesebb maskarákba. Láthattunk szőlőfürtöt, szélmalmot, kampó kezű kalózt, boszorkányt seprűnyélen, dobozból kiugró meglepetés-bohócot, s még megannyi kedves figurát.
Őket a nyolcadikosok követték, akik elegáns keringőjükkel méltán vívták ki a közönség tapsát.
A felső tagozatosok a nyitótánc után az aulában diszkózhattak estig. Mind nekik, mind pedig az alsósoknak is szerveztünk tombolasorsolást, ahol kedves ajándékok találtak gazdára. A főnyeremény egy-egy ízletes torta volt.
Bőven jutott farsangi fánk is mindenkinek - ezúton köszönjük a konyhások odaadó munkáját. Aki ezen a napon a közös télbúcsúztatást választotta az otthoni számítógépezés helyett, jól járt, hisz szép élményekkel lett gazdagabb.
Alapítványi bál - 2015
feltöltve: 2015-11-27 19:16:38| 58 kép a galériában
„Kerekegyházi általános iskola gyermekeiért” Alapítvány 2015. évi bálja
November 21-én rendeztük meg a hagyományos alapítványi bálunkat az általános iskola szépen feldíszített sportcsarnokában. Mintegy kétszáz vendég érezte fontosnak, hogy részvételével támogassa iskolánk tanulóit. Az iskola konyháján készült az ízletes pacalpörkölt, a sültes tál és a házias ízű sütemények is. A bálra négy osztály: a 2.d, a 3.b, a 4.b és a 4.d, és a Nyitnikék kórus készült vidám műsorral a közönség szórakoztatására. A pedagógusok alkalmi énekkara, majd táncos csapata megalapozta a jó hangulatot, amely hajnalig tartott. Éjfél után a szerencsésebbek értékes tombola ajándékokat vihettek haza. A bál sikeréhez felajánlásukkal járultak hozzá vállalkozók, egyesületek és magánszemélyek, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki tombola ajándékkal vagy egyéb módon segített a rendezvény sikeres lebonyolításában. A bál bevételét az informatikai eszköztárunk bővítésére, korszerűsítésére, illetve az iskolaudvar további rendezésére szeretnénk felhasználni.
Szakálné Galbavi Márta
Október 6-i megemlékezés
feltöltve: 2015-11-06 09:47:06| 25 kép a galériában
2015. október 6.
"A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol:
E nagy napon, hol emlék s béke leng,
A bús bitókra hittel nézzetek!
1849. október 6-án az aradi vértanukra emlékeztünk, iskolai rendezvény keretében, melyre nagy szeretettel és igyekezettel készült a 6.b osztály, Csorbáné Kovács Rozália osztályfőnök felkészítésével.
„Mind – Azoknak, akik itt vesztették életük,
Mindörökkön örökké
Áldva legyen szent nevük.”
Európai Mobilitási Hét
feltöltve: 2015-10-17 12:06:58| 45 kép a galériában
2015. szeptember 16-án került sor a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában az Európai Mobilitási Hét keretében rendezett program lebonyolítására. A délután a felső tagozatosok kerékpározást népszerűsítő felvonulásával kezdődött. Több, mint 30 tanuló tekert a Fő utcán és a vele párhuzamos Andrássy úton. Amely osztályokból legtöbben vettek részt, jutalmul kerékpár felszerelést kaptak (fényvisszaverő karkötők, küllőtisztító gyöngyök, prizmák, küllődíszek, villogók). Ezután a környezetvédelmi totó következett. A legjobb megoldásokat két korosztályban díjaztuk. Az 5-6. és a 7-8. osztályosok mezőnyében. A 30 versenyzőből a legügyesebbek kerékpárvillogókat, ledes elemlámpákat, napelemes zsebszámológépet kaptak. Amíg a tanár nénikből álló zsűri értékelte a feladatlapokat, a gyerekek uzsonnára sajtos pogácsát, frissen préselt gyümölcslevet és müzli szeletet fogyaszthattak.
Szakálné Galbavi Márta
ig.h.
Tanévnyitó ünnepség - (2015)
feltöltve: 2015-09-26 10:40:11| 36 kép a galériában
Augusztus 31-én délután zajlott az iskolában az ünnepélyes tanévnyitó. A két egész napos és két félnapos rendszerű osztályban összesen 90 első osztályos kisdiák kezdte meg általános iskolai tanulmányait. Az iskola kapuján az 5. évfolyam tanulói vezették be a legkisebbeket az ünnepségre. A 3. évfolyam vidám, tanévre hangoló műsora után Gyurkovics Balázsné intézményvezető hivatalos évnyitó gondolatai és tájékoztatása következett. A 2015/2016. tanév 634 tanulóval 31 tanulócsoportban indult.

Események
Atlétika diákolimpia
Polgár Panka az atlétikai diákolimpián, az országos döntőben kislabdadobásban 8. helyezést ért el!
Tenisz diákolimpia
Városi anyanyelvi és helyesíró verseny
2023. április 20-án rendezte a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája a városi anyanyelvi és helyesírási versenyt a 3-8. évfolyam tanulói számára. Képek és eredmények megtekinthetők itt!
Csülkös bableves 5.a módra
2023. május 13 - án 12. alkalommal rendezték meg Kerekegyházán a Bográcsos ételek főzőversenyét. Képek és részletek elérhetők itt!
Buzánszky Footgolf-kupa
2023. május 8-9-ére a lakiteleki Hungarikum Ligetbe, a Buzánszky Footgolf-kupára kaptunk meghívást, ahol iskolánkat egy 7 fős csapat (6 tanuló és egy testnevelő) képviselte. Eredményeket megtekintheti itt!
Atlétika diákolimpia megyei döntő
2023.05.08-én atlétika diákolimpia megyei döntőn szerepeltek tanulóink! Képek és eredmények elérhetők itt!
Atlétika diákolimpia városi döntő
2023.05.02.-án és 03.-án Iskolánk négy év kihagyás után ismét képviselte magát az Atlétikai Diákolimpián. Képek és eredmények elérhetők itt!
Bendegúz Tudásbajnokság
2023. március 24-én, Kecskeméten rendezték a Bendegúz Tudásbajnokság vármegyei döntőjét. Képek és eredmények elérhetők itt!
Diákolimpia Országos Döntő
2023.04.14-én a III-IV. korcsoportos lánycsapatunk a megyei döntő megnyerésével kivívta a jogot az országos döntőn való szereplésre. Képek és részletek megtekinthetők itt!
Tenisz diákolimpia
2023. május 3-án iskolán diákja, Szilágyi András 6.B osztályos tanuló a Tenisz Diákolimpia Bács-kiskun vármegyei döntőjén erős mezőnyben 1. helyezést ért el. Eredményével továbbjutott az országos döntőbe. További képek elérhetők itt!
Népdaléneklési verseny
Ebben az évben is megrendeztük a tavaszi népdaléneklési versenyt az iskolában. 2023. április 27 - én 57 dalos kedvű kisdiák mutatta be a kötelező és a szabadon választott népdalát. Képek és eredmények elérhetők itt!
III. korcsoportos fiú diákolimpia
Április 28-án, pénteken Kecskeméten az észak-területi döntőn (ami egyben a megyei elődöntő) szerepelt iskolánk III. korcsoportos fiú focicsapata! További részletek elérhetők itt!
Alapműveleti Matematikaverseny
2023. április 29-én közzé tették az Alapműveleti Matematikaverseny megyei fordulójának eredményeit. Az eredmények megtekithetők itt!
Pétanque Diákolimpia
Iskolánk tanulói 2023. április 28-án Pétanque Diákolimpián vettek részt a Dél-alföldi régió versenyén. Képek és eredmények elérhetők itt!
Zongora és ütőhangszeres tanszaki koncert
A tanév ll. félévének zongora és ütőhangszeres tanszaki koncertje zajlott 2023.04.28.-án pénteken. Képek és információk elérhetők itt!
Magyar Vöröskereszt területi elsősegélynyújtó verseny
Katasztrófavédelmi szakkörös gyerekekkel - 5 fővel részt vettünk ma egy területi elsősegélynyújtó versenyen a Magyar Vöröskereszt szervezésében, Kecskeméten. Képek és információk elérhetők itt!
Diákolimpia II. korcsoport
2023.04.24-én a II. korcsoportos labdarúgóink a megyei döntőbe való jutásért mérkőztek. További részletek elérhetők itt!
Versben a hazaszeretet – online szavalóverseny
DÖK-nap
Az iskola diákönkormányzata 2023. április 5 – ére kihívást hirdetett az iskola tanulóinak. A változatos feladatokból a gyerekek választhatták ki, hogy melyiket szeretnék megoldani. Képek és részletek megtekinthetők itt!
Növendék hangversenyek
Március és április hónapban folyamatosan zajlanak a növendék hangversenyek, melyeken diákjaink megcsillogtatják tehetségüket. Képek és részletek megtekinthetők itt!
Hittanverseny
Borbély Petra, Gulyás Zoltán, Pál Zsombor 5. d osztályos tanulók az 5-6. osztályos korcsoportban a Kecskemét kerületi hittanversenyen I. helyezést értek el. Így tovább jutottak a Kalocsa – Kecskemét Főegyházmegye hittanversenyére. Itt az Egyházmegyei döntőn 1. helyezettek lettek.
Felkészítő tanáruk: Szabóné Mozsárik Györgyi
Móricz felolvasó verseny
A kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI Móricz Zsigmond Általános Iskolája április 14-én szervezte meg hagyományos, tankerületi szintű Móricz Felolvasó Versenyét. Képek és részletek megtekinthetők itt!
Körzeti helyesírási verseny
2023. március 23-án kilenc alsó tagozatos tanulóval vettünk részt a XXII. körzeti helyesírási versenyen Jakabszálláson. 14 település tanulói mérték össze tudásukat. Képek és Részletek megtekinthetők itt!
Diákolimpia megyei döntő
2023. április 14-én délután az iskola felsős lány focicsapata megnyerte a III-IV. korcsoportos lány diákolimpia megyei döntőjét, s kivívta a jogot, hogy az ország legjobb 20 csapata között szerepeljen Szombathelyen. További információk elérhetők itt!
Versmondó verseny
A magyar költészet napja alkalmából közös versmondásra és versmondó versenyre hívtuk tanulóinkat. Képek és Részletek megtekinthetők itt!
Beiratkozás 2023
A 2023/2024. tanévre történő általános iskolai beiratkozás időpontja:
2023. április 20-21. (csütörtök-péntek).
A szülőnek a beiratkozás napján személyesen meg kell jelennie az intézményben és a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, nyilatkozatok eredeti példányát be kell mutatni. A beiratkozáshoz szükséges adatok azonban előzetesen, a KRÉTA rendszeren keresztül is megküldhetők az intézmény számára, gyorsítva ezzel az általános iskolai beiratkozás folyamatát.
A szülőknek az előzetes, elektronikus jelentkezés beküldésére 2023. április 5. és 2023. április 21. 12:00 óra között van lehetősége.
Néprajzi gyűjtemény
2023. március 24-én, pénteken a tavaszi ragyogó napsütésben kihelyezett tanórán vett részt a 6. évfolyam 3 osztálya. További részletek elérhetők itt!
A Víz Világnapja kvízverseny
A Víz Világnapja alkalmából iskolánk az Ökoiskola szervezésében kvízversenyt hirdetett külön az alsó, külön a felső osztályos tanulók számára. Képek és eredmények megtekinthetők itt!
Balatoni Farkas János Dolgozatíró verseny
A verseny eredményhirdetéséről készült képeket és a verseny eredményét megtekintheti itt!
Napközis Erzsébet tábor
Tisztelt Szülők!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelentek az idei napközis Erzsébet táborok pályázati felhívása. További részletek elérhetők itt!
Kunokról nem csak kunoknak
Március 24-25. 2 napos döntő Lakiteleken a Népfőiskolán. A versenyen 72 csapat indult, a döntőbe 10-10 általános iskolás és középiskolás csapat jutott be. Képek és eredmények elérhetők itt!
Aula kiállítás
Válogatás a vizuális kultúra órákon készült 5.-8. évfolyamos tanulói munkákból. A galéria elérhető itt.
Erzsébet tábor
Megjelentek az idei bentlakásos Erzsébet táborok kiírásai, pályázati lehetőségei. A jelentkezéssel kapcsolatos információk elérhetők itt!
Money Master Kihívás
2023. március 14-én iskolánk 7. a osztályos tanulói részt vettek a CIB Bank Zrt. és az Intesa Sanpaolo Csoport FLITIN hálózata által szervezett Money Master Pénzügyi Kvíz Kihíváson. Képek és további információk elérhetők itt!
NyelvÉSZ
2023. január 20-án rendeztük a NyelvÉSZ Anyanyelvi Tanulmányi Verseny iskolai fordulóját, melyen 9 alsó tagozatos tanulónk vett részt. Képek és további információk elérhetők itt!
Iskolai helyesírási verseny
2023. március 8-án rendeztük meg az iskolai helyesírási versenyt az alsó tagozaton, ahol 30 tanuló mérte össze tudását. A feladatok között szerepelt tollbamondás, hibás szöveg javítása és helyesírási totó. Képek és eredmények elérhetők itt!
A költő visszatér
Iskolánkban március 14 - én délelőtt emlékeztünk meg az 1848 - 49 - es forradalomról és a szabadságharc hőseiről. Képek és további információk elérhetők itt!
Télűzés
2023. február 17. délutánján megrendezésre került az iskola és az óvoda közös szervezésében a Télűzés programja. Képek és további információk elérhetők itt!
Farsang
2023. február 10-én megtartottuk iskolánkban a hagyományos farsangi mulatságot. Képek és további információk elérhetők itt!
Bugac-kupa
Február 15-én, szerdán a Bugac-kupa téli teremlabdarúgó tornán vettünk részt a IV. korcsoportos fiú focicsapatunkkal. 6 csapat részvételével zajlott a torna körmérkőzéses rendszerben és jó teljesítménnyel sikerült megszereznünk az 1. helyet és az ezzel járó serleget! Iskolánk 8. osztályos tanulója, Pongrácz Patrik gólkirályi címet ért el és különdíjban részesült!
A csapat tagjai: Bublik Viktor, Polgár Patrik, Szombati Sándor, Pongrácz Patrik, Szalai Ádám, Pencz Roland, Király Mátyás.
Elsősegélynyújtás oktatás
Intézményünk évek óta „Az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány" referencia iskolája. Az egyik kritérium, hogy egy adott évfolyamon elsősegélynyújtás oktatásban részesüljenek a gyerekek. Képek és további információk elérhetők itt!
Iskolai terematlétika verseny
Az alsó tagozat 3. és 4. évfolyamosainak versenyét 2023. január 17.-én, 13:40 – től 15:00-ig tartottuk. A gyerekek három versenyszámban mérhették össze tudásuk és ügyességük, a 30 méteres síkfutásban, helyből távolugrásban és kislabda hajításban.
Az Iskolai terematlétika versenyről készült képeket, illetve az eredményt megtekintheti itt.
Mórás polgárrá avatás
2023 január 27-én 82 fővel bővült a "Mórás diákok" köre iskolánkban. Az első osztályosok sikeresen teljesítettek az első félévben. Képek és további információk elérhetők itt!
Karácsonyi koncert
Az iskola hagyományos Karácsonyi hangversenyét ez évben a sportcsarnokban rendeztük meg. Az ünnepség azonban így is meg tudta teremteni a várakozás hangulatát. Képek és további információk elérhetők itt!
Óvodai koncert
A Művészeti iskola növendékei 2022. december 19-én a Kerekegyházi Bóbita Óvodában adtak Karácsonyi Koncertet az óvodásoknak és az óvónéniknek.
Futsal torna Bugac
2023. január 25-én Bugacra látogattunk, hogy részt vegyünk a helyi Rigó József Általános Iskola által rendezett II. korcsoportos futsal tornán. A torna hat iskola - Bugac, Fülöpjakab, Iszák, Jakabszállás, Nyárlőrinc és Kerekegyháza - részvételével zajlott le reggel 9-től délután 3 óráig. A csapatunk az öt találkozóból négyet könnyedén megnyert, viszont az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola csapata ellen alulmaradt, így a 2. helyet szerezte meg. A torna legjobb játékosává az iskolánk 4.c osztályos tanulóját, Lévay Samut választották. A csapat tagjai: Lévay Samu, Szegedi Zétény (4.c), Kürtösi Gábor (4.a), Csernák István, Kenderes Noé, Kulman Botond (3.d) és Lakatos Tamás (3.c).
A Magyar Kultúra Napja
Január 22-én volt kétszáz esztendeje, hogy Kölcsey Ferenc szatmárcsekei magányában befejezte a Himnuszt.
Nemzeti imádságunk születésnapja alkalmából 23-án, hétfőn az 5. d osztály tanulói adtak elő zenés irodalmi összeállítást az iskolarádióban.
Karácsonyi köszönet
Kedves Mindenki!
Nagyon sok támogatást segítséget kaptunk az év folyamán.
Köszönet érte!
Igyekeztünk segíteni, ahol tudtunk, és tisztességgel tenni a dolgunkat! Köszönöm a pedagógusok és a szülők munkáját.
Áldott Ünnepet és egy szebb 2023-at kívánok Kicsinek és Nagynak egyaránt!
Szép téli szünidőt, sok közös játékot, és vidám családi együttlétet minden gyermeknek!
Gyurkovics Balázsné
2022.12.14 - Karácsonyi meglepetés műsor a Nyugdíjas Klubban
Szerda délután 4, 2.b osztályos tanuló kedves kis karácsonyi műsorral lepte meg a kerekegyházi nyugdíjas klub tagjait.A szépkorúak nagyon örültek a meglepetésnek.Mi is boldogok voltunk,hogy hozzájárulhattunk az idősek karácsony várásához.
A műsorról készült rövid videókat megnézheti itt!
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
Iskolánk 4. évfolyamos tanulói 2022. december 10-én részt vettek az országos szóbeli döntőn Budapesten a Baár-Madas Református Gimnáziumban, ahol az előkelő 4. helyet szerezték meg.
Karácsonyi mézeskalács házikók
A hatodik évfolyamos tanulók Karácsony alkalmából Hon-és népismeret órán mézeskalács remekműveket készítettek. A karácsonyi meglepés az iskola aulájában került kiállításra. A képek megtekinthetők itt!
Luca pogácsa készítés
Mikulás
December 6-án iskolánkba is ellátogatott a Mikulás. Az aulában tartott ünnepségen gyönyörű versekkel és dalokkal fogadták az alsó tagozatos gyerekek a várva várt Mikulás bácsit és krampuszait. Képek és további információk elérhetők itt!
Őszi futóverseny
2022.10.28-án ismét megrendezésre került a már hagyománnyá vált őszi futóverseny. Helyszín a már megszokott városi focipálya volt. Képek és további információk elérhetők itt!
Tanszaki koncert
„Nyitnikék” Kiskórus Kunbaracson
Az alsós gyermekekből álló „Nyitnikék” Kiskórus Kunbaracson kapott fellépési lehetőséget november 18-án. Képek és további információk elérhetők itt!
Könyvtári koncertek
Októberben a művészeti iskola növendékei két hangversenyt is adtak az iskola könyvtárában. Október 4-én a Zenei Világnap alkalmából 13 növendék szerepelt és 25-én a szokásos hóközi koncerten 15 növendék adott színvonalas zenei élményt. Nagy gratuláció a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak! Képek és további információk elérhetők itt!
Márton napi lámpás
„Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én!”
Lázas készülődés folyt Márton-napja előtt az iskolában és az óvodában. További részleteket elérheti itt!
Gyalogtúra
2022. november 5-én az iskola diákönkormányzata megrendezte a már hagyománynak számító gyalogtúrát. Az úticélunk ezúttal a kunpusztai temető volt. További részleteket elérheti itt!
Bolhapiac
2022. október 26-án megrendeztük a mindig nagyon várt programot, a bolhapiacot. A tavaszi óriási érdeklődésre való tekintettel most az udvaron tartottuk meg. További részleteket elérheti itt!
Pályaorientációs kiállítás
2022. október 20-án iskolánk 3 nyolcadik osztályának tanulói részt vettek a Kecskeméti Szakképzési Centrum (KSZC) #tanuljszakmát pályaorientációs rendezvényén. A programon bemutatkoztak az iskolák, a rendészeti szervek és segítő szervezetek is. Sok érdekes dolgot kipróbálhattak a gyerekek a különböző standokon, megismerkedhettek az iskolákkal, ajándékokat és szórólapokat is kaptak. Hasznosan töltötték a délelőttöt, hiszen ez a program segítette őket a pályaválasztásban, ugyanakkor jól szórakoztak is. Képeket megtekintheti itt.
Pályaorientációs nap
Iskolánk hetedik évfolyamos gyermekei 2022. október 7-én a pályaorientációs nap keretén belül üzemlátogatást tettek a kerekegyházi Agrikon telephelyen található cégeknél. További részleteket elérheti itt!
Október 23-i műsor
Népmese hete az iskolában
Iskolánkban hagyományosan szeptember hónap végén emlékezünk meg Benedek Elekről a nagy mesemondóról. Születésének évfordulóján (szeptember 30-án) népmese hete keretében szorgalmazzuk a mesék fennmaradását, adjuk át a mesékben élő bölcsességet és mélyítjük el a népmeséről tanultakat. További részleteket elérheti itt!
Zene Világnapja
Iskolánk október 4-én ünnepelte a Zene Világnapját. Yehudi Menuhin - a híres hegedűművész - 1975-ben kezdeményezte, hogy a zenének is legyen világnapja. Október 1-jén és a hozzá közeli napokban világszerte kiemelt figyelmet kap a zene fontossága. Iskolánkban a 2., a 3. és a 4. szünetben az aulában közös énekléssel ünnepeltünk. Az eseményről készített képeket megtekintheti itt!
Alapítványi Közlemény
Tanévkezdési információk
Lassan, lassan végéhez közeledik a nyári szünidő. Ideje, hogy az iskolakezdéssel kapcsolatosan néhány közérdekű információt megosszunk szokásaink szerint.
Év pedagógusa díj
CIB Itália focitábor
Az idei tanév zárásaként iskolánk 20 tanulója részt vehetett a CIB Italia Focitáborban, június 20-24. között a Generali a Biztonságért Alapítvány partneri támogatásával. További részleteket elérheti itt!
Diákolimpia Országos döntő
Országos döntőn szerepeltek a III. korcsoportos labdarúgóink. A beszámolót és a képeket megtekintehi itt.
Tárgyépítő verseny hulladékból
Az iskola diákönkormányzata tárgyépítő versenyt hirdetett hulladékanyagok felhasználásával. A verseny eredményét, illetve a veresnyről készített képeket megtekintheti itt.
Kereki Kalandos Kihívás
Kedves Szülők, Érdeklődők!
Zongora és ütöhangszeres koncert
2022. május 11.-én tanszaki koncerten szerepeltek a zongora – Kissné Tihanyi Rita és az ütőhangszeres tanszak – Kiss Imre növendékei.
Több év után végre megrendezésre kerülhetett ez az alkalom, ahol elsősorban a szülők és minden érdeklődő személyesen élvezhette a gyerekek hangszeres játékát.
Szóló és kamaraművek egyaránt elhangzottak, melyeket növendékek szólaltattak meg.
A koncert egyik különlegessége a zongora és a xilofon együtthangzása, amit iskolánk végzős diákjai adtak elő.
Iskola Gála
Madarak és fák napja
Madarak Fák napján az 5-6. évfolyamnak akadály versenyt rendeztünk az iskola kertben. Az osztályok nagyon jól érezték magukat és nagyon felkészültek voltak! Eredményt gyermeknapon hirdetünk! Az eseményről készült képeket megtekintheti itt!
Napközis Erzsébet táborok pályázati felhívása
Footgolf kupa a Hungarikum Ligetben
Iskolánk 3 tanulója, név szerint Hámos Hanna (8.d), Kelemen Márk (8.d), Veréb Balázs (6.b) és Komonyi Gábor testnevelő a Hungarikum Liget által szervezett Footgolf Kupán vett részt március 23-25-ig Lakiteleken. Képek és tovább részletek elérhetők itt.
Mórás diákká avatás
Iskolánkban már 2. alkalommal avattunk Mórás diákokat. Az 1.osztályosok a félév teljesítése után Mórás polgárrá váltak egy rövid avatóünnepség keretei között. A fogadalmukat az Iskolavezetés és a felsős és alsós diákok képviselői előtt mondták el. A rövid ünnepség végén megkapták az iskola jelvényét. Gratulálunk minden 1.osztályos tanulónak!
Legyél Te is vándor!
Ezen a nyáron két vándortáborba is várjuk a jelentkezőket!
Karácsonyi Koncert
Szeretetteljes, áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk!
Karácsonyi koncert megtekintése.
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
A verseny körzeti fordulóját 2021. november 12-én pénteken tartottuk az iskolánkban.
Móra-nap
December 11-én a sikeresen megtartottuk szokásos Móra-napunkat.
Mikulás
December hatodikán természetesen iskolánkban is járt a Mikulás.
Iskolai Sakkbajnokság Kerekegyházán
A Móra Ferenc Általános Iskola 4. éve rendezte meg az „Őszi iskolai Sakkbajnokságot” az iskola aulájában. További részletek megtekinthetők itt!
Könyvtári koncert
2021.11.16-án kedden délután Könyvtári koncertet adtak a Művészeti Iskola diákjai. A koncert megtekinthető az iskola Facebook csoportjában, a fellépők névsora, illetve képek elérhetőek itt.
Papírgyűjtés
Kedves Szülők!
A héten, kedden és szerdán (2021.11.23-24.) papírgyűjtést szervezünk az iskolában. Újságpapírt, irodai papírt, könyvet, kartonpapírt lehet gyűjteni. (Élelmiszerrel, egyéb vegyi anyaggal szennyezett papírt, tojástálcát nem tudunk átvenni!)
A járványhelyzetre való tekintettel a gyerekek idén nem járhatnak házról házra, ezért szeretnénk kérni a szülők segítségét is abban, hogy az otthonról, munkahelyről gyűjtött papírt reggel ¼ 8 – tól délután 16 óráig juttassák el az iskola hátsó udvarán kihelyezett konténerbe. Ha valakinek nagyobb mennyiségű rakománya van, azt közvetlenül a Kalo - Méh kecskeméti telepére (Kecskemét, Kiskőrösi út 10. Tel: 0676/505 - 944) is viheti, ahol jelezni kell, hogy az összeget A kerekegyházi Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány részére számolják el.
Köszönettel: Dorcsákné Csőszi Barbara és Gergely - Füvesi Kitti
Felhívás
Évszaktúrák 2021-2022 - Mecsek
A járvány miatti hosszú kihagyás után először megint a Mecsek hegységet vettük célba 2021. október 24-én, amikor 69 fővel (két busszal), hajnali 6.30-kor útra keltünk Kerekegyházáról. További részletek megtekinthetők itt!
Sportnap - Őszi futóverseny
2021.09.24-én iskolai sportnapot tartottunk. A sportnapról készült képeket és a futóverseny eredményét megtekintheti itt.
Egy a természettel
2021. október 13-án lehetőséget kaptunk a Kerekegyházi Dózsa Vadásztársaság jóvoltából, hogy ingyenesen ellátogassunk a vadászati világkiállításra Budapestre. További részleteket és képeket megtekintheti itt!
Gyalogtúra
2021. október 9-én a Gyaloglás világnapja és az iskolai Egészséghét alkalmából a diákönkormányzat ismét gyalogtúrát szervezett. Már-már hagyománynak mondható ez az esemény, mert a harmadik alkalommal sétáltunk együtt a gyerekekkel, szülőkkel, kollégákkal.
Zánkán jártunk
A 7. évfolyam három osztálya Erzsébet-táboros osztálykirándulást tett Zánkán szeptember végén. További részleteket és képeket megtekintheti itt!
Népmese hete az iskolában
Iskolánkban hagyományosan szeptember hónap végén emlékezünk meg Benedek Elekről a nagy mesemondóról. További részleteket és képeket megtekintheti itt!
Felolvasóverseny
Szeptember 27-én iskolánkban felolvasóversenyt tartottunk a felső tagozatosok számára. Minden versenyző egy-egy általa választott magyar népmondát adott elő.
Tanévkezdés
Tanévzárással kapcsolatos infomációk
A nemzeti összetartozás napja
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a 7.d osztály tanulói készültek műsorral.
Ebédbefizetés
Tisztelt Szülők!
Népviselet napja
Népviselet napja volt 2021.04.24-én szombaton. Az alábbi képekkel emlékeztünk meg erről a napról!
Tisztelt Szülők!
Költészet napja - Nagy Vers
1964 óta minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját.
Ebből az alkalomból iskolánkban játékot hirdettünk. Minden tanuló és pedagógus megnevezhette a kedvenc magyar versét. A következő eredmények születtek:
- Az alsó tagozatosok körében a legnépszerűbb Móra Ferenc: A csókai csóka című verse.
- A felsősöknek Petőfi Sándor: Szeptember végén c. költeménye tetszett a leginkább.
- Tanítóink, tanáraink közül a legtöbben József Attila: Kopogtatás nélkül című művére szavaztak.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk játszott!
6. c osztály
Diákigzolvány beiratkozáshoz
Kedves Szülők!
A Diákigazolvány igényléshez szükséges NEK adatlapot a jelen járvány helyzetre való tekintettel az Intézmény csak is abban az esetben fogja kérni, amennyiben a Kerekegyházi Önkormányzat Kormányablaka ezt lehetővé teszi.
Hírek az iskolából
Kedves Szülők, Gyerekek, Érdeklődők!
Nagy örömmel tájékoztatok Mindenkit, hogy járvány ide, vagy oda, iskolánkban próbáljuk a helyzetből a legjobbat kihozni, és megtenni mindent, hogy továbbra is rászolgáljunk a megbecsülésükre.
Megemlékezés az 1848. március 15-i forradalom évfordulóján
Az idei tanévben az 5.d osztály vállalta az 1848-as forradalom történelmi eseményeinek ünnepi keretben történő feldolgozását.
További részletek, illetve a műsor megtekinthető itt!
Tisztelt Szülők!
Alapfokú Művészeti Iskola térítési díj
Kedves Szülők!
A 2020/2021 tanév II. félévétől a Művészeti Iskola térítési díjával kapcsolatos tájékoztatást a KRÉTA
e-ügyintézés „Befizetések” menüpontban találnak meg a fizetendő tétellel, számlával együtt.
(Telefonos applikáción nem feltétlenül jelenik meg.)
A 2020/2021 II. félév térítési díj befizetési határideje 2021. március 15.
Amennyiben nincs KRÉTA hozzáférése, legyen szíves felvenni a kapcsolatot az iskola titkársággal.
Telefon: 76/545 070
E-mail: titkarsag@mfai.hu
Előre is köszönjük együttműködésüket.
Országos 5. helyezést értek el diákjaink
Iskolánk diákjai kíválóan szerepeltek, s az 5. helyezést érték el a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos döntőjén decemberben.
A csapat tagjai: Botos József, Csiki Petra, Habran Nóra Szilvia és Szabó Lilla.
Felkészítő pedagógusaik: Nagy Nóra és Trepákné Malecz Anita.
Gratulálunk a remek teljesítményükhöz!