2018/2019. tanév
Vershét
feltöltve: 2019-05-24 15:09:57| 30 kép a galériában
2019.április 8-11-ig rendeztük iskolánkban a VERS hetét a költészet napja és József Attila születésnapja alkalmából.
Hétfőtől csütörtökig mindennap versmondó gyerekektől volt hangos az iskola aulája. Az alsó tagozatosok évfolyamonként 1-1 verset szavaltak el a többi diák nagy örömére.
A 3. évfolyamról készült videót megtekintheti itt.
A 4. évfolyamról készült videót megtekintheti itt.
Április 10-én tartottuk hagyományos versmondó versenyünket. A zsűrinek nehéz dolga volt, hiszen a kis versmondók becsülettel felkészültek, szép magyar verseket választottak, érthetően, tisztán beszéltek, átéléssel adták elő a műveket.
A következő eredmények születtek:
1-2. évfolyam:
- Diglics Panka 1. a
- Sallai Tibor 2. c
- Braunitzer Viktória 2. b
3-4. évfolyam:
- Polgár Panka 4. d
- Botos Gergő 3. a
- Fürj Liliána 3. d
Gratulálunk minden versmondónak!
Április 11-én 42 tanulónk 4 pedagógus kíséretében részt vett a Nagy Versmondáson Kecskeméten.
Több mint 200 gyerek gyűlt össze a főtéren, hogy együtt, közös versmondással ünnepeljék a költészet napját.
Aracs Eszter bábszínész vezényletével soronként olvasták fel Kányádi Sándor, Radnóti Miklós, Buda Ferenc és József Attila verseit. Tanulóink nagyon élvezték ezt az újszerű előadásmódot.
Színházban jártunk
feltöltve: 2019-05-03 11:14:42| 13 kép a galériában
A kecskeméti Katona József Színház 10. alkalommal rendezett ingyenes színházi előadást, nehéz anyagi körülmények közt élő családok gyermekeinek.
Szakálné Galbavi Márta igazgató helyettes segített a szervezésben és kíséretben, így 2019.04.26-án iskolánk tanulói közül 25 gyermeknek volt lehetősége élni ezzel a lehetőséggel.
"Túl az Óperencián" mese előadást csodálhatták meg a gyerekek. A műsor látványos, szórakoztató, és tanulságos volt. Az előadás után cukorkát osztottak a társulat tagjai, ez külön öröm volt a gyerekeknek.
Az utazás költségét a helyi Önkormányzat finanszírozta számunkra.
Ezúton is köszönjük a Színháznak, a kerekegyházi Önkormányzatnak és Kövecses Zoltánnak a segítséget, lehetőséget.
Tóth-Nagy Éva gyermekvédelmi felelős
Tavaszi hangverseny
feltöltve: 2019-05-03 09:27:07| 29 kép a galériában
2019. április 2-án, kedden tavaszi hangversenyre készült a könyvtár, ami fantasztikusra sikeredett. A műsoron 26 műsorszám szerepelt, 28 fellépővel. Olyan darabokkal mutatkoztak be a hangszeresek, amelyek színvonalasak, izgalmasak voltak, amit igazol a szerzők névsora is, mint Hove, Mozart, Kassai Mária, Susato, Schubert, Bartók Béla, Praetorius, Handel, Neefe, Szőnyi Erzsébet, Károlyi Pál, Papp Lajos, Gluck, Lehár Ferenc és magyar népdalok is részei voltak a műsornak. Furulya, fuvola, tenorkürt, klarinét, gordonka, zongora hangszereken játszottak a fellépő diákok. Volt, aki már két műsorszámot is bemutatott, voltak, akik négykezest játszottak, volt, amikor két furulyás zenélt együtt, így mutatták be tehetségüket. A zongorakíséret már szinte természetes. Minden elismerést megérdemelnek a diákok.
Költészet napja
feltöltve: 2019-04-25 08:56:46| 5 kép a galériában
2019. április 11-én - a költészet napja alkalmából - az 5. b osztály tanulói rádiós műsor keretében emlékeztek meg a jeles napról. A műsor elején Ágnes Vanilla & József Attila – Óh szív! Nyugodj! – zeneszáma hangzott el. Ezt követően érdekességeket hallhattunk József Attila életéről. A rádiós műsor a költészetről írt bölcs gondolatokkal zárult.
A műsort előadták név szerint: Gábor Tímea, Barabás Tünde, Pusztai Kamilla Zupka Bernadett és Vas Szabolcs.
A műsort összeállította és a gyerekeket felkészítette: Szebellédi Beáta tanárnő.
Március 15-i megemlékezés
feltöltve: 2019-05-03 11:06:00| 46 kép a galériában
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára emlékeztünk 2019. március 14-én .
A délelőtti órákban az iskolások, délután a város lakói tekinthették meg az 5.c osztály műsorát.
A magyar nemzeti lobogó történetét is áttekintő színdarabban láthattuk a korabeli pesti utcán zajló életet és a kibontakozó forradalmi hangulatot.
A magyar népdalokat is megszólaltató gyerekek átélték Petőfiék izgatottságát, tenni akarását,lelkesedését.
Reméljük ezáltal a közönség is ízelítőt kaphatott az akkori történelmi helyzet nagyszerű vívmányairól.
Mesesarok
feltöltve: 2019-04-15 11:33:45| 3 kép a galériában
Minden csütörtökön délután kinyit a mesesarok. A meserajongókat szeretettel várja a könyvtári mesesarok. A mesék kincsestára újabb két mesét adott a mesét hallgatóknak.
A mesélő Rácz Panka, aki magával ragadja a hallgatóságot, így tudja elvarázsolni a hallgatóságot. Az elmúlt hetekben népszerű mese volt a Vadhattyúk, a Hamupipőke, A farkas és a hét kecskegida, A szépség és a szörnyeteg, stb. Mesét hallgatni mindig jó!
Sakk szakkör
feltöltve: 2019-04-15 11:18:54| 4 kép a galériában
Továbbra is őrzi a népszerűségét a gondolkodtatásra épülő játék a sakk. Az iskolai könyvtár várja és fogadja a sakkozni akarókat, a sakkozást megtanulni kívánókat, minden szerdán délután. Misi bácsi mindenki számára a legmegfelelőbb tanácsokat adja, hogy minél magasabb szintre érjenek a sakkozók. Továbbra is dicséretes, hogy a leánykák számára is természetes a sakkal való foglalkozás. Márciusban is „teltházas” foglakozások voltak ezeken a délutánokon.
Fenntarthatósági Témahét 2019
feltöltve: 2019-04-09 11:38:36| 25 kép a galériában
Intézményünk regisztrált a Fenntarthatósági Témahétre. A 4.c és a 4.d osztály a Víz Világ Napja alkalmából az OFI által ajánlott vázlatok alapján dolgozta fel az „Egy csepp vízből” témát. A Témahét másik témája a közlekedés volt. Az alsó tagozatban minden osztály ezen a héten foglalkozott a helyes közlekedésre neveléssel, amelyhez az anyagot a Mobile Kids program biztosította. Az országos szemétszedési akcióba, a TeSzedd mozgalomba 5 tanulócsoport kapcsolódott be: 4.d, 2.d, 5.d, S1-8 összevont napközi, Kis kertész szakkör.
Tavaszi hangverseny
feltöltve: 2019-03-08 10:07:00| 18 kép a galériában
A Zenélő Könyvtár sorozatban az első tavaszi hangversenynek március 5-én lehettünk a részesei, az iskolai könyvtárban. Iskolánk 16 diákja lépett föl az előadói pódiumra, bemutatva a legújabb darabokat, amelyeket az elmúlt hetekben sajátítottak el.
Dóbiás Péter, Kosztor Péter, Szentiné Princz Anita, Török József tanítványai mutatkoztak be.
Az alábbi szereplők a következő szerzők műveit mutatták be.
Hove: Canarie – Horváth Kristóf – furulya – zongorán kísért Szentiné Princz Anita
Praetorius: Gavotte – Pánczél Máté – furulya - zongorán kísért Szentiné Princz Anita
Susato : Allemande Tóth Regina – furulya - zongorán kísért Szentiné Princz Anita
Schubert: Valtzer – Marton Áron – zongora
Magyar tánc – Hardi Zsanett – furulya
ABCD – Kovács Anna Anita – furulya - zongorán kísért Szentiné Princz Anita
Cerny: F-dúr etűd – Magyar Judit – zongora
Hová mégy, hová mégy – Pencz Nikolett – furulya - zongorán kísért Szentiné Princz Anita
Magyar népdal – Juhász Bence – klarinét
Lement a nap – Nagy Orsolya – cselló
Tavaszi szél – Major Adrienn – fuvola
Hove: Canarie – Kovács Bence Ferenc – furulya - zongorán kísért Szentiné Princz Anita
L. Mozart: Menüett – Langmajer Dóra – zongora
Bach: Menüett – Petrovszki Bernadett – furulya - zongorán kísért Szentiné Princz Anita
Mező Imre: Toccatina – Berente Anett – zongora
A fentiek alapján megállapítható, hogy színes, izgalmas, műsort mutattak be a fellépők, és igazi jó hangulat, igazi zenei élmény részesei lehettek a közönség tagjai is.
A közönség nagy tapssal jutalmazta az előadásokat, a csoportos meghajlást követően is.
Magyar Népmese Napja
feltöltve: 2019-03-01 11:12:45| 26 kép a galériában
Ez a program a Magyar Népmese Napja alkalmából került megrendezésre iskolánkban, 2018. október 1-e és 4-e között. A program célja, hogy ne egy nap és alkalom szóljon a népmeséről és minél több gyermekhez juttassuk el a mese szeretetét. Iskolánk pedagógusainak tolmácsolásában egy héten keresztül hallgathattak meséket a gyerekek. Több száz gyermek kereste fel a mesekuckókat a szünetekben. A hét végén záróprogramként versenyeztek azok a diákok, akik maguk is mesemondásra szánták el magukat. Az alsó tagozaton két korcsoportban mérették meg magukat a gyerekek. Színvonalas produkciókat hallhatunk a résztvevőktől. Köszönet a felkészítő pedagógusoknak és a szülőknek! A mesemondó versenyről készült képeket és az eredményket megtekintheti itt.
Farsang
feltöltve: 2019-02-20 11:22:21| 293 kép a galériában
Az idei tanévben is megrendezésre került az iskolai farsang. Péntek délután egy órát követően kezdődött a farsangi mulatság az alsósok felvonulásával. Az alsós gyerkőcök örömmel mutatták meg, milyen szép és frappáns öltözékekbe, maszkokba, álarcokb sikerült beöltözniük farsang alkalmából. Három 4. évfolyam osztály külön táncos műsort is adott a publikumnak. A felvonulást követően táncház, majd tombolasorsolással telt el ez a szép délután. Négy órakor a végzős tanulókból álló táncosok bemutatója következett. A Farsangi mulatságot a felsős disco zárta az iskola aulájában!
Határtalanul 2018-19
feltöltve: 2019-02-13 11:23:32| 10 kép a galériában
Az idei tanévben a 7.a és 7.b osztály októberben utazott Erdélybe. A tanulmányi kirándulásról képeket megtekinthetik itt.
Mesemondó verseny
feltöltve: 2019-01-18 14:53:00| 17 kép a galériában
Mesemondó
Mi lehet jobb a mesehallgatás mellett, csak a mesemondás. Ezen a délutánon, 2018. október 4-én, csütörtökön mind a két területnek hódolhattunk. Hallgathattuk a legérdekesebb meséket a harmadik, negyedik évfolyamos kisdiákoktól, a mesemondóktól.
Kezdéskor a zsűri mesetallérokat húzatott és ez alapján alakult ki a mesemondók fellépésének a sorrendje. A szépen felöltözött leánykák és kisfiúk egyéniségükhöz illő mesével mutatkoztak be. A magas létszámra való tekintettel a könyvtárban az 1-2. évfolyam csoportja maradt, a 3-4 évfolyam diákjai másik terembe vonultak el. Az eredményhirdetésre a két helyszínen bemutatkozók újra a könyvtárban találkoztak.
A zsűri döntése értelmében az alábbi helyezések alakultak ki:
1-2. évfolyam:
- I. helyezett – Ordasi Lili 2/a
- II. helyezett – Bácsi Bóta Etelka 1/c
- III. helyezett – Juhász Janka 1/b
3-4. évfolyam:
- I. helyezett – Botos Gergő 3/a
- II. helyezett - Petrovszki Bernadett 4/a
- III. helyezett - Csabai Bianka 4/d
Gratulálunk minden mesemondónak!
Könyvtári pillanatok
feltöltve: 2019-01-18 14:31:16| 3 kép a galériában
Szünetben, tanórákat követően szívesen látogatják a tanulók az iskolai könyvtárat. Lehet, egy baráti beszélgetésre, egy „kreatív” közös munkára, sakkozásra, olvasásra, de a kutatásokra, házi feladatok elkészítésére is sokan az iskolai könyvtárat választják.
Pályaválasztási előadás
feltöltve: 2019-01-18 14:26:16| 6 kép a galériában
2018. november 22-én Kiskunfélegyházáról ismerős vendég érkezett az iskolai könyvtárba, aki a pályaválasztás segítése érdekében tájékoztatást adott az Arany János Programról.
Az érdekes és élményszerű előadás vonzó képet festett arról a lehetőségről, amit az Arany János Program nyújt. Ahhoz, hogy a különböző juttatásokra, támogatásokra, kirándulásokra igényt tarthasson a diák megfelelő tanulmányi eredményre, jó magaviseletre van szükség.
Ez elfogadható feltétel a sok előnnyel járó dolgokért.
A zene világnapja
feltöltve: 2019-01-18 13:57:22| 13 kép a galériában
Már hagyomány, hogy a ZENE VILÁGNAPJÁT az iskolai könyvtárban bensőséges hangulatú hangversennyel ünnepeljük. Az iskola azon diákjai, akik a hangszeren tanulnak, az új tanév első darabját ezen a hangversenyen mutatják be.
2018. október 02-án, kedden 15,15 órára várta a szülőket az érdeklődőket, a hangszeren tanulókat az iskolai könyvtár.
Tizenkét műsorszámot mutattak be a fellépők. Brodszky Ferenc, Papp Lajos, Bach, Beethoven, Teleman, Mier zeneszerzők darabjai és népdalfeldolgozások voltak hallhatóak.
Kosztor Péter, Szentiné Princz Anita, Török József tanítványai – fúvósok, zongoristák -, mutatkoztak be a 2018-2019-es tanév első koncertjén.
A siker visszaigazolása a tapsban volt mérhető, ami jó érzéssel töltötte el a fellépőket.
A Népmese napja
feltöltve: 2019-01-18 13:38:48| 2 kép a galériában
A Népmese Napja alkalmából a legaktuálisabb program egy könyvtárban és az iskolában is a népmese lehetett. Az iskolai könyvtárban az igazgató helyettes Mártika néni örvendeztette meg a mese rajongóit egy népmesével. Mit is lehet mondani. Nagy öröm a mesét hallgatni, kortól függetlenül.
Sakk szakkör
feltöltve: 2019-01-18 13:34:26| 4 kép a galériában
A 2018-2019-es tanévben továbbra is népszerű az iskolában a sakk. A szakköri létszám gyorsan betelt, oly nagy volt az érdeklődés. Minden szerdán 14,00-16,00 óráig várja az iskolai könyvtár a sakk iránt elkötelezett diákokat.
A lelkesedés folyamatosan kitart, minden szerdán teltház van a sakk-szakkörön. Jó látni, hogy egyre több kicsi lány is bekapcsolódik a játékba és szívesen játszanak, mérik össze „erejüket” a társaikkal.
Vackor Vár Erdei Iskola
feltöltve: 2018-11-20 12:53:36| 87 kép a galériában
2018. október 16-án az 5. b osztály egy napos tanulmányi kiránduláson vett részt a Vackor Vár Erdei Iskolában, a Kecskemét-Hetényegyháza melletti Nyíri erdőben.
A gyerekek megismerkedtek a természetszerű-, fenntartható erdőgazdálkodással, az erdész hivatással, a vadászattal és a vadgazdálkodással. Vadfajok bemutatására és tanösvény túrára is sor került. A programsorozat végén maradt idő egy kis játékra.
A gyerekek nevében is köszönjük szépen a szervezőknek és a Vackor Vár Erdei Iskola munkatársainak a felejthetetlen napot.
Szebellédi Beáta (osztályfőnök) és Tóth-Nagy Éva (pedagógiai asszisztens) kísérők.
Színházban jártunk
feltöltve: 2018-11-13 07:53:02| 12 kép a galériában
Színházban jártunk
A kecskeméti Katona József Színház 2014 óta évente két alkalommal hívja meg azon családok gyermekeit, akik anyagi nehézségeik miatt más módon nem tudnának ebben a díszes épületben szórakozni és művelődni.
2018.11.11-én iskolánk tanulói közül 23 gyermeknek volt lehetősége élni ezzel a lehetőséggel. Ámulattal nézték meg a Jancsi és Julis című zenés kis meseelőadást. A műsor látványos, szórakoztató, és tanulságos volt. Az előadás után mosolyogva osztottak cukorkát a társulat tagjai, ez külön öröm volt a gyerekeknek.
Az utazás költségét a helyi Önkormányzat finanszírozta számunkra.
Ezúton is köszönjük a lehetőséget a Színháznak és a Termostart Kft-nek az anyagi hozzájárulását a jegyekhez, valamint az Önkormányzatnak és Kövecses Zoltánnak az utaztatást.
Tóth-Nagy Éva gyermekvédelmi felelős
Október 23-i műsor
feltöltve: 2018-11-10 12:41:48| 47 kép a galériában
"Ne feledd a tért, hol elestek ők..."
A hagyományokhoz híven az idén is az egyik 8. osztály készítette az október 23-ai iskolai és városi megemlékezésre a műsort.
Néhány jelenetben eljátszották a forradalom kitörése előtti kitelepítések,kihallgatások,bírósági tárgyalások igazságtalanságait, amelyek a forradalom kitöréséhez vezettek.Felidéztük annak a két hétnek a legfontosabb eseményeit egy-egy korabeli filmhíradórészlettel, rádióbejátszással ,zenével színesítve.
Műsorunk címéhez hűen kiemeltük az akkori fiatalok példamutató hősiességét, helytállását.Végül a külföldre menekülőkre emlékeztünk.
Igazi elismerése munkánknak, hogy könnyet csaltunk a nézők szemébe
Köszönjük a 8. c osztály tanulóinak és felkészítőiknek a munkáját.
90 éves az iskola
feltöltve: 2018-11-07 10:24:17| 10 kép a galériában
Iskolánk építésének 90.évfordulója alkalmából rendezett projekthét alkalmával pillanatképek a múltból...
Kedves egykori Tanáraink, és Tanítványok! Ha valakinek van még a fiókjában megbújó régi emléke, képeslapja, fényképe szívesen fogadnánk annak megosztását ezen a közösségi oldalon. Előre is köszönjük szépen!!!
Október 6-i megemlékezés
feltöltve: 2018-11-06 13:11:16| 39 kép a galériában
A tizenhárom aradi vértanú halálának 169 . évfordulóján a 6.a osztály tanulói emlékeztek. Műsorukban felidézték a hős honvéd tábornokok életútját, forradalmi tevékenységét, megidézték a katona törvényszéket, amely gyorsan és a felsőbb utasítás parancsára a halálba küldte a hősöket. Életük példaértékű volt, ezt próbálták a tanulók hangsúlyozni a mai gyermekek számára.
EFOP-3.3.5 - Napközis táborok
feltöltve: 2019-06-28 14:29:53| 5 kép a galériában
„Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program Kísérleti megvalósítása a Kecskeméti Tankerületi Központban”
EFOP-3.3.5-17-2017-00029
2019. június 3. és 4. hetében iskolánkban 173 tanulónak volt lehetősége a Kecskeméti Tankerületi Központ által nyert EFOP-3.3.5-17-2017-00029 pályázat keretében egy hetet térítési díj nélkül eltölteni a Tematikus heteken. A 6 tábor napközis jelleggel működött hétfőtől péntekig, egy idegen nyelvi tábor pedig Parádfürdőn bentlakással 6 napig. A tanulók a napközis táborokban a művészeti nevelés, a környezetvédelem, a közlekedés és sport, életvezetés és közösségi szerepvállalás témákból választhattak. Napi 4-szeri étkezés mellett tisztasági csomagot, édességcsomagot, programcsomagot, promóciós csomagot, játék és sporteszközöket kaptak az egy hét tartalmas és gondtalan eltöltéséhez. Minden csoport egy napot kirándulhatott Kecskemétre, amelyhez az anyagi fedezetet szintén a pályázat biztosította. A nagy hőség ellenére vidám hangulatban telt a hét, sok élménnyel gazdagodtunk.
Őszi futóverseny
feltöltve: 2018-10-03 08:50:54| 130 kép a galériában
2018. szeptember 28-án egy verőfényes őszi napon került megrendezésre iskolánkban a hagyományos őszi futóverseny. A diákok apraja-nagyja izgalommal várta ezt a versenyt. A tanévben ez az első megmérettetés, ahol éremmel távozhatnak a legjobbak. Futás után minden gyermek almát kapott, amit jóízűen elfogyasztott.
Idén a következő tanulók értek el dobogós helyezést /ezúton is gratulálunk Nekik/:
1. évfolyam | |||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Sztaskó Csenge |
1.d |
1. |
Várfalvi Tamás |
1.b |
2. |
Farkas Zselyke |
1.b |
2. |
Berente Zsombor |
1.b |
3. |
Kelecsényi Tóth Janka |
1.b |
3. |
Kovács Dániel |
1.c |
2. évfolyam | |||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Király Sára |
2.c |
1. |
Fábián Marcell |
2.a |
2. |
Hermán Boglárka |
2.b |
2. |
Koczka Dominik |
2.c |
3. |
Farkas Sára |
2.b |
3. |
Kulman Bence |
2.b |
3. évfolyam | |||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Berente Boglárka |
3.a |
1. |
Csorba Olivér |
3.b |
2. |
Csiki Petra |
3.d |
2. |
Beke Csaba |
3.b |
3. |
Csörgő Noémi |
3.d |
3. |
Szombati Sándor |
3.b |
4. évfolyam | |||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Kozák Dóra |
4.a |
1. |
Király Mátyás |
4.d |
2. |
Polgár Panka |
4.d |
2. |
Szalai Ádám |
4.d |
3. |
Kohut Alexandra |
4.a |
3. |
Kárász András |
4.b |
5. évfolyam | |||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Csorba Csenge |
5.d |
1. |
Nagy Kevin |
5.c |
2. |
Langmajer Kincső |
5.a |
2. |
Deli Péter |
5.c |
3. |
Dorcsák Barbara |
5.d |
3. |
Nagy Bence |
5.a |
6. évfolyam | |||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Kollár Luca |
6.d |
1. |
Mozsárik Levente |
6.a |
2. |
Budai Amanda |
6.c |
2. |
Takács Róbert |
|
3. |
Nagy Csilla |
6.d |
3. |
Kozák Sándor |
6.a |
7. évfolyam | |||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Géró Anikó |
7.c |
1. |
Ruzsonik Tibor |
7.d |
2. |
Nagy Erika |
7.c |
2. |
Koncz Dániel |
7.a |
3. |
Alt Boglárka |
7.c |
3. |
Langmajer Kolos |
7.a |
8. évfolyam | |||||
Lányok |
Fiúk |
||||
1. |
Berta Brigitta |
|
1. |
Palotay Dávid |
8.c |
2. |
Rácz Judit |
|
2. |
Rácz Sándor |
|
3. |
Kalamen Ágnes |
|
3. |
Rácz Olivér |
|
Sakkverseny
feltöltve: 2019-05-24 15:03:04| 32 kép a galériában
2019. február 7-én az alsó tagozatnak az ezt követő napon 2019. 02. 08-án pedig a felső tagozatnak iskolánkban sakkversenyt tartottunk, melynek vendége Szabó Tibor korábbi OB II-es sakkozó és hobbi sakkoktató volt. A felhívásnak megfelelően a korlátozott lehetőségek miatt csak az vehetett részt a sakkversenyen, aki tudott magával hozni sakktáblát. A verseny svájci rendszerben 5. fordulóban volt megrendezve. Az alsó tagozaton ugyanúgy, mint a tavalyi évben nagy volt az érdeklődés, sajnos a felső tagozaton a délutáni programok zsúfoltsága miatt kevesebben tudtak részt venni a rendezvényen. Az alsósok közül a 3. a osztályos Botos Gergő szoros küzdelemben végzett az első helyen Szilvási Olivér és Réfi Lajos előtt. A felsősök közül pedig a 7.d osztályos Hirmann Bence nyerte meg a versenyt Nagy Kende és Salga László előtt. Nekik természetesen az elért eredményekért gratulálunk, de büszkék vagyunk minden résztvevőre, aki kipróbálta a tudását, a sakktábla mellett versenyhelyzetben.
Álljon itt egy rövid élménybeszámoló az iskolai sakkverseny alsó tagozatos győztesétől:
„Egy csütörtök délutánon vettem részt életemben másodszor sakkversenyen. Az iskola aulájában került megrendezésre. Öt menet volt, minden menetben mással játszottam, 27 versenyző volt az alsó tagozatból. Szoros volt a küzdelem, mert a többiek is jól játszottak. Nem tudtuk előre, hogy ki kivel fog játszani, csak amikor már elkezdődött. A verseny szoros volt különösen az utolsó menet. Izgultam nagyon, de összességében jól éreztem magam, és jó volt. Örülök, hogy első lettem, remélem jövőre is elmehetek!”
Botos Gergő 3. a osztályos tanuló. A sikeres versenyek után melyek során remélhetőleg minden résztvevő jól érezte magát (nem csak a győztes) tervezzük a jövőbeli folytatást.
Érdekesség a mesesarokban
feltöltve: 2019-06-25 15:24:52| 4 kép a galériában
Az iskolai könyvtárban a mesesarok záró találkozóinak érdekessége volt, hogy meglepetés vendéget fogadott. A vendég a 4/D osztályos Rácz Szamanta volt. Ő mondta el a kinyitott mesetár legújabb meséjét.
Szamanta ügyes volt, fejből mondta el az általa megtanult mesét. Az iskolatársak szívesen és szeretettel fogadták a mesélőt és a befejezést követően tapssal köszönték meg az előadást.
Köszönjük a meséket kedves Rácz Szamanta!
Könyvtári kiállítás
feltöltve: 2019-06-25 12:48:43| 12 kép a galériában
JAKUBIK ISTVÁN KÉPEIBŐL
MINITÁRLAT AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRBAN
Az iskolai könyvtárban a 2018-2019 – es tanév programjainak sorát egy mini tárlat zárta. A meghívott vendég Kerekegyháza neves művésze, Jakubik István volt.
2019. május 16 – án, csütörtökön, az izgalom szinte kézzel fogható volt a könyvtárban, mivel a kiállítás közepébe léphettek be az érkezők.
A megnyitó programjának első fellépője, Pánczél Károly volt, aki tenorkürtön játszott, majd Ferenczné Csertő Ágnes művésztanár ismertette Jakubik István életútját, és nyitotta meg a Visszatekintés című kiállítást.
Ezt követően a művész fejtette ki a művészi hitvallását és beszélt arról hogyan talált rá a rá jellemző festői stílusra.
A megnyitó ünnepélyességét tovább fokozta a Baracskai Zorka és Langmajer Dóra zongoristák előadása.
A kiállítás megtekinthető 2019. június 15-ig.
Áprilisi hangverseny
feltöltve: 2019-06-25 15:36:29| 18 kép a galériában
A könyvtári hangversenysorozat, áprilisi hangversenyére rendhagyó módon, nem kedden, hanem csütörtökön került sor, április 25-én. Ez a koncert is bővelkedett a meglepetésekben, érdekességekben.
A tizennégy fellépő tanúbizonyságát adta, hogy a hangszerét jól ismeri és a megtanult darabot nagy szakmai hozzáértéssel, lelkesedéssel tudja bemutatni. A hangverseny vendége volt az iskola korábbi diákja is, Deli Tamás, aki trombitán a klasszikus és a kortárs darabok bemutatásában is jeleskedett.
Ugró Sándor és Zsemlye Teodóra Susato: Táncok című darabját mutatta be zongorakísérettel. A zongorakísérő Szentiné Princz Anita tanárnő volt.
A továbbiakban az alábbi művek csendültek föl kiváló előadásban.
Langmajer Dóra Burgmüller: La Pastorale c. darabját zongorán mutatta be.
Károlyi Pál: Régi magyar tánc c. szerzeményét Kaldenekker Luca játszotta el zongorakísérettel. Hangszere a klarinét.
Handel: Largo – előadó Orbán Viola, hangszer zongora.
Weiner Leó: Esik az eső c. művét Horváth Sándor gordonkán játszotta.
Veraccini: Szonáta I. – II. tétele Deli Tamás interpretálásában, trombitán csendült fel, zongorakísérettel.
ABBA: Super Trouper c. korunk ismert slágerét, zongorán Lázár Ervin játszotta el.
Purcell: Boldog lelkek táncát Major Adrienn fuvolán mutatta be, zongorakísérettel.
Terzibaschitsch: Gyermekkori emlék c. darabot, Baracskai Zorka zongora előadásában volt hallható.
Brahms: Keringőjét Deli Nóra és Magyar Judit négykezese elevenítette fel.
C.P.E. Bach: Variációk, Zsemlye Teodóra furulyán zongorakísérettel játszotta el.
Chopin: Gyermekpolonéz c. darabja Ferenc Janka zongora előadásában hangzott el.
A hangverseny záróakkordjaként Deli Tamás lépett föl, aki kortárs darabot mutatott be, mint az Ittzés Tamás: (Szin)Kópé Blues, és a Kromatikus Rag.
Gratulálunk! Remek hangulat, remek darabok, remek előadások.

Események
KerekFeszt - Tojásfutam
Idén újra indult a Tojásfutam a városi KerekFeszt programjában. 2023. szeptember 16 - án délután az iskola udvarán és a katolikus templom előtti téren 7 állomással vártuk a magukat próbára tévő gyerekeket. Képek és részletek elérhetők itt!
Tanévnyitó
Szeptember 1-én reggel 8 órakor ünnepélyes tanévnyitóval indult a nap. Képek és részletek elérhetők itt!
Zánka 2023
2023. augusztus 13-18. közötti napokat az iskola 45 tanulója Zánkán, az Erzsébet táborban töltöhette. Képek és részletek elérhetők itt!
Vándor vizitábor
2023. július 21-től 27-ig 27 gyerekkel a Mosoni-Duna felfedezése volt a cél kenuinkkal. Képek és részletek elérhetők itt!
Sporttábor
Idén 2023. június 26-30-áig került megrendezésre a sporttábor 48 gyermekkel és 5 pedagógussal. Rengeteg színes programban lehetett részük a gyerekeknek a hét folyamán. Képek és részletek elérhetők itt!
Ökotábor
Az idei évben az Erzsébet tábor keretén belül ökotábort tartottunk közel 50 gyereknek. Képek és részletek elérhetők itt!
Sakktábor
Az Erzsébet tábor keretein belül, idén először tartottunk sakk tábort. A táborban a gyerekek megismerkedtek a sakk szabályaival, lépéseivel és egy kicsit betekinthettek a sakkpalota életébe is, mellyel eddig az 1.d osztály szerzett ismereteket. Képek és részletek elérhetők itt!
Kézműves tábor
2023. június utolsó hetében megtartott Kézműves napközis tábor foglalkozásain 46 gyermek vett részt. Képek és részletek elérhetők itt!
Kerti parti
Nagy nagy köszönet minden kedves vendégnek, segítőnek, szereplőnek és TÁMOGATÓNAK, aki a Kerti parti programunk sikeres lebonyolításához hozzájárult. További információk és képek elérhetők itt!
Ballagás 2023
2023.06.16-án délután elballagott a 2022/23-as tanév nyolcadik évfolyama. Képek és részletek elérhetők itt!
Határtalanul
Iskolánk idén is két pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett Határtalanul! programra. Képek és információk elérhetők itt!
A nemzeti összetartozás napja
Június 2-án pénteken, "A nemzeti összetartozás napja" alkalmából az iskola 7.a osztálya adta elő megemlékező műsorát. A műsorról készült képeket megtekintheti itt!
Futóverseny
2023.06.05-én tartottuk meg az iskolai futóverseny tavaszi fordulóját. Képek és részletek elérhetők itt!
Bolhapiac
Az utolsó tanítási héten, június 13 - án délután bolhapiacot rendeztünk az iskola udvarán. Képek és részletek elérhetők itt!
Petanque Diákolimpia Országos Döntő
Iskolánk diákjai, a 6.B osztály 9 tagja 2023. május 30-án a Petanque Diákolimpia Országos Döntőjén vett részt Sárváron. Képek és részletek elérhetők itt!
Tűzoltó történelmi kiállítás
Katasztrófavédelmi szakkörös gyerekekkel, szülőkkel, Emődi Imre tanarúrral, kereki tűzoltóság képviselőjével: Béla Pongrácz és családjával Karcagon jártunk Kálmán Lévai és Róza Lévainé Kovács által létrehozott tűzoltó történelmi kiállításon. Képek és részletek elérhetők itt!
Tavaszi iskolai Sakkbajnokság
A Móra Ferenc Általános Iskola 5. éve rendezte meg az ,, Tavaszi iskolai Sakkbajnokságot” az iskola aulájában, 34 fő részvételével. Képek és részletek elérhetők itt!
Gyalogtúra a Kunpusztai református templomhoz
2023. június 3 - án újra felkerekedtünk, hogy megismerkedjünk településünk külterületével és annak nevezetességeivel. Képek és részletek elérhetők itt!
Challange day
Miután az egészséges életmódra nevelést nagyon fontosnak tartjuk, úgy döntöttünk idén az intézményt fogjuk benevezni a versenybe. Képek és részletek elérhetők itt!
Tehetségpont rajzpályázat
Már hagyományteremtő módon, ötödik alkalommal rendezte meg iskolánk a Tehetségpont rajzpályázatot, melyre Kecskemét és környéke általános iskoláit is meghívtuk. Képek és részletek elérhetők itt!
Iskola Gála
Idén második alkalommal rendeztük meg az Iskola Gála rendezvényünket. A délután folyamán 19 előadást láthattunk/ hallhattunk, melyet iskolánk aprajai és nagyjai adtak elő. Képek és részletek elérhetők itt!
Bendegúz Tudásbajnokság országos döntő
2023. május 27-én, szombaton rendezték Szegeden a Bendegúz Tudásbajnokság országos döntőjét, melyen közel 700 versenyző mérte össze tudását. Képek és részletek elérhetők itt!
Eredményhirdetés
A tanulóink diákolimpiai sikereit és a Föld napja alkalmából rendezett verseny eredményét hirdettük ki az udvaron. További képek megtekintése itt!
Pályaorientációs üzemlátogatás
Április és május hónapban lehetőség nyílt arra, hogy a hetedik évfolyam tanulói céglátogatáson vegyenek részt Kecskemét legnagyobb ipari cégeinél. Képek és részletek elérhetők itt!
Petőfi nyomában
2023. május 23 - án az 5.a és az 5.c osztály kihelyezett tanórán vett részt Kiskőrösön az NKA Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium csoportos diákutakat támogató pályázatának támogatásával. Képek és részletek elérhetők itt!
Atlétika diákolimpia
Polgár Panka az atlétikai diákolimpián, az országos döntőben kislabdadobásban 8. helyezést ért el!
Tenisz diákolimpia
Városi anyanyelvi és helyesíró verseny
2023. április 20-án rendezte a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája a városi anyanyelvi és helyesírási versenyt a 3-8. évfolyam tanulói számára. Képek és eredmények megtekinthetők itt!
Csülkös bableves 5.a módra
2023. május 13 - án 12. alkalommal rendezték meg Kerekegyházán a Bográcsos ételek főzőversenyét. Képek és részletek elérhetők itt!
Buzánszky Footgolf-kupa
2023. május 8-9-ére a lakiteleki Hungarikum Ligetbe, a Buzánszky Footgolf-kupára kaptunk meghívást, ahol iskolánkat egy 7 fős csapat (6 tanuló és egy testnevelő) képviselte. Eredményeket megtekintheti itt!
Atlétika diákolimpia megyei döntő
2023.05.08-én atlétika diákolimpia megyei döntőn szerepeltek tanulóink! Képek és eredmények elérhetők itt!
Atlétika diákolimpia városi döntő
2023.05.02.-án és 03.-án Iskolánk négy év kihagyás után ismét képviselte magát az Atlétikai Diákolimpián. Képek és eredmények elérhetők itt!
Bendegúz Tudásbajnokság
2023. március 24-én, Kecskeméten rendezték a Bendegúz Tudásbajnokság vármegyei döntőjét. Képek és eredmények elérhetők itt!
Diákolimpia Országos Döntő
2023.04.14-én a III-IV. korcsoportos lánycsapatunk a megyei döntő megnyerésével kivívta a jogot az országos döntőn való szereplésre. Képek és részletek megtekinthetők itt!
Tenisz diákolimpia
2023. május 3-án iskolán diákja, Szilágyi András 6.B osztályos tanuló a Tenisz Diákolimpia Bács-kiskun vármegyei döntőjén erős mezőnyben 1. helyezést ért el. Eredményével továbbjutott az országos döntőbe. További képek elérhetők itt!
Népdaléneklési verseny
Ebben az évben is megrendeztük a tavaszi népdaléneklési versenyt az iskolában. 2023. április 27 - én 57 dalos kedvű kisdiák mutatta be a kötelező és a szabadon választott népdalát. Képek és eredmények elérhetők itt!
III. korcsoportos fiú diákolimpia
Április 28-án, pénteken Kecskeméten az észak-területi döntőn (ami egyben a megyei elődöntő) szerepelt iskolánk III. korcsoportos fiú focicsapata! További részletek elérhetők itt!
Alapműveleti Matematikaverseny
2023. április 29-én közzé tették az Alapműveleti Matematikaverseny megyei fordulójának eredményeit. Az eredmények megtekithetők itt!
Pétanque Diákolimpia
Iskolánk tanulói 2023. április 28-án Pétanque Diákolimpián vettek részt a Dél-alföldi régió versenyén. Képek és eredmények elérhetők itt!
Zongora és ütőhangszeres tanszaki koncert
A tanév ll. félévének zongora és ütőhangszeres tanszaki koncertje zajlott 2023.04.28.-án pénteken. Képek és információk elérhetők itt!
Magyar Vöröskereszt területi elsősegélynyújtó verseny
Katasztrófavédelmi szakkörös gyerekekkel - 5 fővel részt vettünk ma egy területi elsősegélynyújtó versenyen a Magyar Vöröskereszt szervezésében, Kecskeméten. Képek és információk elérhetők itt!
Diákolimpia II. korcsoport
2023.04.24-én a II. korcsoportos labdarúgóink a megyei döntőbe való jutásért mérkőztek. További részletek elérhetők itt!
Versben a hazaszeretet – online szavalóverseny
DÖK-nap
Az iskola diákönkormányzata 2023. április 5 – ére kihívást hirdetett az iskola tanulóinak. A változatos feladatokból a gyerekek választhatták ki, hogy melyiket szeretnék megoldani. Képek és részletek megtekinthetők itt!
Növendék hangversenyek
Március és április hónapban folyamatosan zajlanak a növendék hangversenyek, melyeken diákjaink megcsillogtatják tehetségüket. Képek és részletek megtekinthetők itt!
Hittanverseny
Borbély Petra, Gulyás Zoltán, Pál Zsombor 5. d osztályos tanulók az 5-6. osztályos korcsoportban a Kecskemét kerületi hittanversenyen I. helyezést értek el. Így tovább jutottak a Kalocsa – Kecskemét Főegyházmegye hittanversenyére. Itt az Egyházmegyei döntőn 1. helyezettek lettek.
Felkészítő tanáruk: Szabóné Mozsárik Györgyi
Móricz felolvasó verseny
A kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI Móricz Zsigmond Általános Iskolája április 14-én szervezte meg hagyományos, tankerületi szintű Móricz Felolvasó Versenyét. Képek és részletek megtekinthetők itt!
Körzeti helyesírási verseny
2023. március 23-án kilenc alsó tagozatos tanulóval vettünk részt a XXII. körzeti helyesírási versenyen Jakabszálláson. 14 település tanulói mérték össze tudásukat. Képek és Részletek megtekinthetők itt!
Diákolimpia megyei döntő
2023. április 14-én délután az iskola felsős lány focicsapata megnyerte a III-IV. korcsoportos lány diákolimpia megyei döntőjét, s kivívta a jogot, hogy az ország legjobb 20 csapata között szerepeljen Szombathelyen. További információk elérhetők itt!
Versmondó verseny
A magyar költészet napja alkalmából közös versmondásra és versmondó versenyre hívtuk tanulóinkat. Képek és Részletek megtekinthetők itt!
Beiratkozás 2023
A 2023/2024. tanévre történő általános iskolai beiratkozás időpontja:
2023. április 20-21. (csütörtök-péntek).
A szülőnek a beiratkozás napján személyesen meg kell jelennie az intézményben és a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, nyilatkozatok eredeti példányát be kell mutatni. A beiratkozáshoz szükséges adatok azonban előzetesen, a KRÉTA rendszeren keresztül is megküldhetők az intézmény számára, gyorsítva ezzel az általános iskolai beiratkozás folyamatát.
A szülőknek az előzetes, elektronikus jelentkezés beküldésére 2023. április 5. és 2023. április 21. 12:00 óra között van lehetősége.
Néprajzi gyűjtemény
2023. március 24-én, pénteken a tavaszi ragyogó napsütésben kihelyezett tanórán vett részt a 6. évfolyam 3 osztálya. További részletek elérhetők itt!
A Víz Világnapja kvízverseny
A Víz Világnapja alkalmából iskolánk az Ökoiskola szervezésében kvízversenyt hirdetett külön az alsó, külön a felső osztályos tanulók számára. Képek és eredmények megtekinthetők itt!
Balatoni Farkas János Dolgozatíró verseny
A verseny eredményhirdetéséről készült képeket és a verseny eredményét megtekintheti itt!
Napközis Erzsébet tábor
Tisztelt Szülők!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelentek az idei napközis Erzsébet táborok pályázati felhívása. További részletek elérhetők itt!
Kunokról nem csak kunoknak
Március 24-25. 2 napos döntő Lakiteleken a Népfőiskolán. A versenyen 72 csapat indult, a döntőbe 10-10 általános iskolás és középiskolás csapat jutott be. Képek és eredmények elérhetők itt!
Aula kiállítás
Válogatás a vizuális kultúra órákon készült 5.-8. évfolyamos tanulói munkákból. A galéria elérhető itt.
Erzsébet tábor
Megjelentek az idei bentlakásos Erzsébet táborok kiírásai, pályázati lehetőségei. A jelentkezéssel kapcsolatos információk elérhetők itt!
Money Master Kihívás
2023. március 14-én iskolánk 7. a osztályos tanulói részt vettek a CIB Bank Zrt. és az Intesa Sanpaolo Csoport FLITIN hálózata által szervezett Money Master Pénzügyi Kvíz Kihíváson. Képek és további információk elérhetők itt!
NyelvÉSZ
2023. január 20-án rendeztük a NyelvÉSZ Anyanyelvi Tanulmányi Verseny iskolai fordulóját, melyen 9 alsó tagozatos tanulónk vett részt. Képek és további információk elérhetők itt!
Iskolai helyesírási verseny
2023. március 8-án rendeztük meg az iskolai helyesírási versenyt az alsó tagozaton, ahol 30 tanuló mérte össze tudását. A feladatok között szerepelt tollbamondás, hibás szöveg javítása és helyesírási totó. Képek és eredmények elérhetők itt!
A költő visszatér
Iskolánkban március 14 - én délelőtt emlékeztünk meg az 1848 - 49 - es forradalomról és a szabadságharc hőseiről. Képek és további információk elérhetők itt!
Télűzés
2023. február 17. délutánján megrendezésre került az iskola és az óvoda közös szervezésében a Télűzés programja. Képek és további információk elérhetők itt!
Farsang
2023. február 10-én megtartottuk iskolánkban a hagyományos farsangi mulatságot. Képek és további információk elérhetők itt!
Bugac-kupa
Február 15-én, szerdán a Bugac-kupa téli teremlabdarúgó tornán vettünk részt a IV. korcsoportos fiú focicsapatunkkal. 6 csapat részvételével zajlott a torna körmérkőzéses rendszerben és jó teljesítménnyel sikerült megszereznünk az 1. helyet és az ezzel járó serleget! Iskolánk 8. osztályos tanulója, Pongrácz Patrik gólkirályi címet ért el és különdíjban részesült!
A csapat tagjai: Bublik Viktor, Polgár Patrik, Szombati Sándor, Pongrácz Patrik, Szalai Ádám, Pencz Roland, Király Mátyás.
Elsősegélynyújtás oktatás
Intézményünk évek óta „Az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány" referencia iskolája. Az egyik kritérium, hogy egy adott évfolyamon elsősegélynyújtás oktatásban részesüljenek a gyerekek. Képek és további információk elérhetők itt!
Iskolai terematlétika verseny
Az alsó tagozat 3. és 4. évfolyamosainak versenyét 2023. január 17.-én, 13:40 – től 15:00-ig tartottuk. A gyerekek három versenyszámban mérhették össze tudásuk és ügyességük, a 30 méteres síkfutásban, helyből távolugrásban és kislabda hajításban.
Az Iskolai terematlétika versenyről készült képeket, illetve az eredményt megtekintheti itt.
Mórás polgárrá avatás
2023 január 27-én 82 fővel bővült a "Mórás diákok" köre iskolánkban. Az első osztályosok sikeresen teljesítettek az első félévben. Képek és további információk elérhetők itt!
Karácsonyi koncert
Az iskola hagyományos Karácsonyi hangversenyét ez évben a sportcsarnokban rendeztük meg. Az ünnepség azonban így is meg tudta teremteni a várakozás hangulatát. Képek és további információk elérhetők itt!
Óvodai koncert
A Művészeti iskola növendékei 2022. december 19-én a Kerekegyházi Bóbita Óvodában adtak Karácsonyi Koncertet az óvodásoknak és az óvónéniknek.
Futsal torna Bugac
2023. január 25-én Bugacra látogattunk, hogy részt vegyünk a helyi Rigó József Általános Iskola által rendezett II. korcsoportos futsal tornán. A torna hat iskola - Bugac, Fülöpjakab, Iszák, Jakabszállás, Nyárlőrinc és Kerekegyháza - részvételével zajlott le reggel 9-től délután 3 óráig. A csapatunk az öt találkozóból négyet könnyedén megnyert, viszont az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola csapata ellen alulmaradt, így a 2. helyet szerezte meg. A torna legjobb játékosává az iskolánk 4.c osztályos tanulóját, Lévay Samut választották. A csapat tagjai: Lévay Samu, Szegedi Zétény (4.c), Kürtösi Gábor (4.a), Csernák István, Kenderes Noé, Kulman Botond (3.d) és Lakatos Tamás (3.c).
A Magyar Kultúra Napja
Január 22-én volt kétszáz esztendeje, hogy Kölcsey Ferenc szatmárcsekei magányában befejezte a Himnuszt.
Nemzeti imádságunk születésnapja alkalmából 23-án, hétfőn az 5. d osztály tanulói adtak elő zenés irodalmi összeállítást az iskolarádióban.
Karácsonyi köszönet
Kedves Mindenki!
Nagyon sok támogatást segítséget kaptunk az év folyamán.
Köszönet érte!
Igyekeztünk segíteni, ahol tudtunk, és tisztességgel tenni a dolgunkat! Köszönöm a pedagógusok és a szülők munkáját.
Áldott Ünnepet és egy szebb 2023-at kívánok Kicsinek és Nagynak egyaránt!
Szép téli szünidőt, sok közös játékot, és vidám családi együttlétet minden gyermeknek!
Gyurkovics Balázsné
2022.12.14 - Karácsonyi meglepetés műsor a Nyugdíjas Klubban
Szerda délután 4, 2.b osztályos tanuló kedves kis karácsonyi műsorral lepte meg a kerekegyházi nyugdíjas klub tagjait.A szépkorúak nagyon örültek a meglepetésnek.Mi is boldogok voltunk,hogy hozzájárulhattunk az idősek karácsony várásához.
A műsorról készült rövid videókat megnézheti itt!
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
Iskolánk 4. évfolyamos tanulói 2022. december 10-én részt vettek az országos szóbeli döntőn Budapesten a Baár-Madas Református Gimnáziumban, ahol az előkelő 4. helyet szerezték meg.
Karácsonyi mézeskalács házikók
A hatodik évfolyamos tanulók Karácsony alkalmából Hon-és népismeret órán mézeskalács remekműveket készítettek. A karácsonyi meglepés az iskola aulájában került kiállításra. A képek megtekinthetők itt!
Luca pogácsa készítés
Mikulás
December 6-án iskolánkba is ellátogatott a Mikulás. Az aulában tartott ünnepségen gyönyörű versekkel és dalokkal fogadták az alsó tagozatos gyerekek a várva várt Mikulás bácsit és krampuszait. Képek és további információk elérhetők itt!
Őszi futóverseny
2022.10.28-án ismét megrendezésre került a már hagyománnyá vált őszi futóverseny. Helyszín a már megszokott városi focipálya volt. Képek és további információk elérhetők itt!
Tanszaki koncert
„Nyitnikék” Kiskórus Kunbaracson
Az alsós gyermekekből álló „Nyitnikék” Kiskórus Kunbaracson kapott fellépési lehetőséget november 18-án. Képek és további információk elérhetők itt!
Könyvtári koncertek
Októberben a művészeti iskola növendékei két hangversenyt is adtak az iskola könyvtárában. Október 4-én a Zenei Világnap alkalmából 13 növendék szerepelt és 25-én a szokásos hóközi koncerten 15 növendék adott színvonalas zenei élményt. Nagy gratuláció a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak! Képek és további információk elérhetők itt!
Márton napi lámpás
„Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én!”
Lázas készülődés folyt Márton-napja előtt az iskolában és az óvodában. További részleteket elérheti itt!
Gyalogtúra
2022. november 5-én az iskola diákönkormányzata megrendezte a már hagyománynak számító gyalogtúrát. Az úticélunk ezúttal a kunpusztai temető volt. További részleteket elérheti itt!
Bolhapiac
2022. október 26-án megrendeztük a mindig nagyon várt programot, a bolhapiacot. A tavaszi óriási érdeklődésre való tekintettel most az udvaron tartottuk meg. További részleteket elérheti itt!
Pályaorientációs kiállítás
2022. október 20-án iskolánk 3 nyolcadik osztályának tanulói részt vettek a Kecskeméti Szakképzési Centrum (KSZC) #tanuljszakmát pályaorientációs rendezvényén. A programon bemutatkoztak az iskolák, a rendészeti szervek és segítő szervezetek is. Sok érdekes dolgot kipróbálhattak a gyerekek a különböző standokon, megismerkedhettek az iskolákkal, ajándékokat és szórólapokat is kaptak. Hasznosan töltötték a délelőttöt, hiszen ez a program segítette őket a pályaválasztásban, ugyanakkor jól szórakoztak is. Képeket megtekintheti itt.
Pályaorientációs nap
Iskolánk hetedik évfolyamos gyermekei 2022. október 7-én a pályaorientációs nap keretén belül üzemlátogatást tettek a kerekegyházi Agrikon telephelyen található cégeknél. További részleteket elérheti itt!
Október 23-i műsor
Népmese hete az iskolában
Iskolánkban hagyományosan szeptember hónap végén emlékezünk meg Benedek Elekről a nagy mesemondóról. Születésének évfordulóján (szeptember 30-án) népmese hete keretében szorgalmazzuk a mesék fennmaradását, adjuk át a mesékben élő bölcsességet és mélyítjük el a népmeséről tanultakat. További részleteket elérheti itt!
Zene Világnapja
Iskolánk október 4-én ünnepelte a Zene Világnapját. Yehudi Menuhin - a híres hegedűművész - 1975-ben kezdeményezte, hogy a zenének is legyen világnapja. Október 1-jén és a hozzá közeli napokban világszerte kiemelt figyelmet kap a zene fontossága. Iskolánkban a 2., a 3. és a 4. szünetben az aulában közös énekléssel ünnepeltünk. Az eseményről készített képeket megtekintheti itt!
Alapítványi Közlemény
Tanévkezdési információk
Lassan, lassan végéhez közeledik a nyári szünidő. Ideje, hogy az iskolakezdéssel kapcsolatosan néhány közérdekű információt megosszunk szokásaink szerint.
Év pedagógusa díj
CIB Itália focitábor
Az idei tanév zárásaként iskolánk 20 tanulója részt vehetett a CIB Italia Focitáborban, június 20-24. között a Generali a Biztonságért Alapítvány partneri támogatásával. További részleteket elérheti itt!
Diákolimpia Országos döntő
Országos döntőn szerepeltek a III. korcsoportos labdarúgóink. A beszámolót és a képeket megtekintehi itt.
Tárgyépítő verseny hulladékból
Az iskola diákönkormányzata tárgyépítő versenyt hirdetett hulladékanyagok felhasználásával. A verseny eredményét, illetve a veresnyről készített képeket megtekintheti itt.
Kereki Kalandos Kihívás
Kedves Szülők, Érdeklődők!
Zongora és ütöhangszeres koncert
2022. május 11.-én tanszaki koncerten szerepeltek a zongora – Kissné Tihanyi Rita és az ütőhangszeres tanszak – Kiss Imre növendékei.
Több év után végre megrendezésre kerülhetett ez az alkalom, ahol elsősorban a szülők és minden érdeklődő személyesen élvezhette a gyerekek hangszeres játékát.
Szóló és kamaraművek egyaránt elhangzottak, melyeket növendékek szólaltattak meg.
A koncert egyik különlegessége a zongora és a xilofon együtthangzása, amit iskolánk végzős diákjai adtak elő.
Iskola Gála
Madarak és fák napja
Madarak Fák napján az 5-6. évfolyamnak akadály versenyt rendeztünk az iskola kertben. Az osztályok nagyon jól érezték magukat és nagyon felkészültek voltak! Eredményt gyermeknapon hirdetünk! Az eseményről készült képeket megtekintheti itt!
Napközis Erzsébet táborok pályázati felhívása
Footgolf kupa a Hungarikum Ligetben
Iskolánk 3 tanulója, név szerint Hámos Hanna (8.d), Kelemen Márk (8.d), Veréb Balázs (6.b) és Komonyi Gábor testnevelő a Hungarikum Liget által szervezett Footgolf Kupán vett részt március 23-25-ig Lakiteleken. Képek és tovább részletek elérhetők itt.
Mórás diákká avatás
Iskolánkban már 2. alkalommal avattunk Mórás diákokat. Az 1.osztályosok a félév teljesítése után Mórás polgárrá váltak egy rövid avatóünnepség keretei között. A fogadalmukat az Iskolavezetés és a felsős és alsós diákok képviselői előtt mondták el. A rövid ünnepség végén megkapták az iskola jelvényét. Gratulálunk minden 1.osztályos tanulónak!
Legyél Te is vándor!
Ezen a nyáron két vándortáborba is várjuk a jelentkezőket!
Karácsonyi Koncert
Szeretetteljes, áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk!
Karácsonyi koncert megtekintése.
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
A verseny körzeti fordulóját 2021. november 12-én pénteken tartottuk az iskolánkban.
Móra-nap
December 11-én a sikeresen megtartottuk szokásos Móra-napunkat.
Mikulás
December hatodikán természetesen iskolánkban is járt a Mikulás.
Iskolai Sakkbajnokság Kerekegyházán
A Móra Ferenc Általános Iskola 4. éve rendezte meg az „Őszi iskolai Sakkbajnokságot” az iskola aulájában. További részletek megtekinthetők itt!
Könyvtári koncert
2021.11.16-án kedden délután Könyvtári koncertet adtak a Művészeti Iskola diákjai. A koncert megtekinthető az iskola Facebook csoportjában, a fellépők névsora, illetve képek elérhetőek itt.
Papírgyűjtés
Kedves Szülők!
A héten, kedden és szerdán (2021.11.23-24.) papírgyűjtést szervezünk az iskolában. Újságpapírt, irodai papírt, könyvet, kartonpapírt lehet gyűjteni. (Élelmiszerrel, egyéb vegyi anyaggal szennyezett papírt, tojástálcát nem tudunk átvenni!)
A járványhelyzetre való tekintettel a gyerekek idén nem járhatnak házról házra, ezért szeretnénk kérni a szülők segítségét is abban, hogy az otthonról, munkahelyről gyűjtött papírt reggel ¼ 8 – tól délután 16 óráig juttassák el az iskola hátsó udvarán kihelyezett konténerbe. Ha valakinek nagyobb mennyiségű rakománya van, azt közvetlenül a Kalo - Méh kecskeméti telepére (Kecskemét, Kiskőrösi út 10. Tel: 0676/505 - 944) is viheti, ahol jelezni kell, hogy az összeget A kerekegyházi Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány részére számolják el.
Köszönettel: Dorcsákné Csőszi Barbara és Gergely - Füvesi Kitti
Felhívás
Évszaktúrák 2021-2022 - Mecsek
A járvány miatti hosszú kihagyás után először megint a Mecsek hegységet vettük célba 2021. október 24-én, amikor 69 fővel (két busszal), hajnali 6.30-kor útra keltünk Kerekegyházáról. További részletek megtekinthetők itt!
Sportnap - Őszi futóverseny
2021.09.24-én iskolai sportnapot tartottunk. A sportnapról készült képeket és a futóverseny eredményét megtekintheti itt.
Egy a természettel
2021. október 13-án lehetőséget kaptunk a Kerekegyházi Dózsa Vadásztársaság jóvoltából, hogy ingyenesen ellátogassunk a vadászati világkiállításra Budapestre. További részleteket és képeket megtekintheti itt!
Gyalogtúra
2021. október 9-én a Gyaloglás világnapja és az iskolai Egészséghét alkalmából a diákönkormányzat ismét gyalogtúrát szervezett. Már-már hagyománynak mondható ez az esemény, mert a harmadik alkalommal sétáltunk együtt a gyerekekkel, szülőkkel, kollégákkal.
Zánkán jártunk
A 7. évfolyam három osztálya Erzsébet-táboros osztálykirándulást tett Zánkán szeptember végén. További részleteket és képeket megtekintheti itt!
Népmese hete az iskolában
Iskolánkban hagyományosan szeptember hónap végén emlékezünk meg Benedek Elekről a nagy mesemondóról. További részleteket és képeket megtekintheti itt!
Felolvasóverseny
Szeptember 27-én iskolánkban felolvasóversenyt tartottunk a felső tagozatosok számára. Minden versenyző egy-egy általa választott magyar népmondát adott elő.
Tanévkezdés
Tanévzárással kapcsolatos infomációk
A nemzeti összetartozás napja
A nemzeti összetartozás napja alkalmából a 7.d osztály tanulói készültek műsorral.
Ebédbefizetés
Tisztelt Szülők!
Népviselet napja
Népviselet napja volt 2021.04.24-én szombaton. Az alábbi képekkel emlékeztünk meg erről a napról!
Tisztelt Szülők!
Költészet napja - Nagy Vers
1964 óta minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját.
Ebből az alkalomból iskolánkban játékot hirdettünk. Minden tanuló és pedagógus megnevezhette a kedvenc magyar versét. A következő eredmények születtek:
- Az alsó tagozatosok körében a legnépszerűbb Móra Ferenc: A csókai csóka című verse.
- A felsősöknek Petőfi Sándor: Szeptember végén c. költeménye tetszett a leginkább.
- Tanítóink, tanáraink közül a legtöbben József Attila: Kopogtatás nélkül című művére szavaztak.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk játszott!
6. c osztály
Diákigzolvány beiratkozáshoz
Kedves Szülők!
A Diákigazolvány igényléshez szükséges NEK adatlapot a jelen járvány helyzetre való tekintettel az Intézmény csak is abban az esetben fogja kérni, amennyiben a Kerekegyházi Önkormányzat Kormányablaka ezt lehetővé teszi.
Hírek az iskolából
Kedves Szülők, Gyerekek, Érdeklődők!
Nagy örömmel tájékoztatok Mindenkit, hogy járvány ide, vagy oda, iskolánkban próbáljuk a helyzetből a legjobbat kihozni, és megtenni mindent, hogy továbbra is rászolgáljunk a megbecsülésükre.
Megemlékezés az 1848. március 15-i forradalom évfordulóján
Az idei tanévben az 5.d osztály vállalta az 1848-as forradalom történelmi eseményeinek ünnepi keretben történő feldolgozását.
További részletek, illetve a műsor megtekinthető itt!
Tisztelt Szülők!
Alapfokú Művészeti Iskola térítési díj
Kedves Szülők!
A 2020/2021 tanév II. félévétől a Művészeti Iskola térítési díjával kapcsolatos tájékoztatást a KRÉTA
e-ügyintézés „Befizetések” menüpontban találnak meg a fizetendő tétellel, számlával együtt.
(Telefonos applikáción nem feltétlenül jelenik meg.)
A 2020/2021 II. félév térítési díj befizetési határideje 2021. március 15.
Amennyiben nincs KRÉTA hozzáférése, legyen szíves felvenni a kapcsolatot az iskola titkársággal.
Telefon: 76/545 070
E-mail: titkarsag@mfai.hu
Előre is köszönjük együttműködésüket.
Országos 5. helyezést értek el diákjaink
Iskolánk diákjai kíválóan szerepeltek, s az 5. helyezést érték el a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos döntőjén decemberben.
A csapat tagjai: Botos József, Csiki Petra, Habran Nóra Szilvia és Szabó Lilla.
Felkészítő pedagógusaik: Nagy Nóra és Trepákné Malecz Anita.
Gratulálunk a remek teljesítményükhöz!