Határtalanul

Határtalanul

2023-06-30 11:19:04

Határtalanul! - HAT-KP-1-2022/1-001000

2023-07-10 11:56:06

 

 

 

Határtalanul! - HAT-KP-1-2022/1-001000

2023.06.06-06.11. – Erdély

Iskolánk idén is két pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett Határtalanul! programra. A sikeres befogadást követően nyertes pályázat jött létre, amely megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával. Ezen program keretén belül lehetőségünk volt egy 6 napos kiránduláson a gyerekek ismereteit bővíteni a külhoni magyarság életéről, mindennapjairól, Erdély elcsatolt részeinek és történelmének megismeréséről.

A kirándulást egy előkészítő óra előzte meg, amelyen az utazáson részt vevő tanulók, valamint az őket kísérő pedagógusok vettek részt. Itt átbeszéltük az utazásunk célját, beszélgettünk a szállásról, étkezésről, valamint a buszos etikettről is, majd a programelemeket is megismerhették a gyerekek. Az előkészületeket közös ajándékkészítés követte, amellyel az Erdélyben élő hasonló korú tanulóknak egy kulcstartót állítottak össze az utazni kívánó gyerekek.

A kirándulást követően a csapat a Magyarság Háza rendhagyó óráinak egyikén online formában vett részt, ahol megismerhette egy Erdélyben élő magyar lány történetét. A film megtekintését követően a gyerekek elmondták benyomásaikat a látottakról, majd saját élethelyzeteikhez hasonlították azt.

A program zárásaként értékelő órát tartottunk, amelyen az utazáson részt vett gyermekek, valamint az őket kísérő pedagógusok vettek részt. Itt összegyűjtöttük a gyerekek által elkészített útinaplókat, felelevenítettük a program során érintett látnivalók, történelmi kapcsolódások helyszíneit, valamint mindenki elmondhatta, hogy mi tetszett, ill. mit tartott kevésbé jónak az utazással kapcsolatban.

Képek és a beszámoló megtekintehtő itt!

Az eseményről készített videó megtekinthető itt!


Határtalanul! - HAT-KP-1-2022/1-000283

2023-07-10 11:55:09


 

 

Határtalanul! - HAT-KP-1-2022/1-000283

2023.05.30-06.04. – Erdély

 Iskolánk idén is két pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett Határtalanul! programra. A sikeres befogadást követően nyertes pályázat jött létre, amely megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával. Ezen program keretén belül lehetőségünk volt egy 6 napos kiránduláson a gyerekek ismereteit bővíteni a külhoni magyarság életéről, mindennapjairól, Erdély elcsatolt részeinek és történelmének megismeréséről.

A kirándulást egy előkészítő óra előzte meg, amelyen az utazáson részt vevő tanulók, valamint az őket kísérő pedagógusok vettek részt. Itt átbeszéltük az utazásunk célját, beszélgettünk a szállásról, étkezésről, valamint a buszos etikettről is, majd a programelemeket is megismerhették a gyerekek. Az előkészületeket közös ajándékkészítés követte, amellyel az Erdélyben élő hasonló korú tanulóknak nemzeti színű rozettát állítottak össze az utazni kívánó gyerekek.

A kirándulást követően a csapat a Magyarság Háza rendhagyó óráinak egyikén online formában vett részt, ahol megismerhette egy Erdélyben élő magyar lány történetét. A film megtekintését követően a gyerekek elmondták benyomásaikat a látottakról, majd saját élethelyzeteikhez hasonlították azt.

A program zárásaként értékelő órát tartottunk, amelyen az utazáson részt vett gyermekek, valamint az őket kísérő pedagógusok vettek részt. Itt összegyűjtöttük a gyerekek által elkészített útinaplókat, felelevenítettük a program során érintett látnivalók, történelmi kapcsolódások helyszíneit, valamint mindenki elmondhatta, hogy mi tetszett, ill. mit tartott kevésbé jónak az utazással kapcsolatban.

Képek és a beszámoló megtekintehtő itt!

Az eseményről készített videó megtekinthető itt!


Határtalanul HAT-KP-120216/1-000249

2022-08-29 14:04:22

Iskolánk rendszeresen évről évre nyújt be pályázatot, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett Határtalanul programra. Szerencsére a sikeres pályázatoknak köszönhetően, idén több csoporttal is lehetőségünk volt arra, hogy egy 6 napos kirándulás keretén belül bővíthessük a gyerekek ismereteit a külhoni magyarságról, Erdély elcsatolt részeinek és történelmének megismerésével.

A kirándulást megelőzően a tanulók előkészítő órán vettek részt, melyen sorra vettük a meglátogatandó helyeket. Beszéltünk az utazás céljáról, majd a programokról, a szállásról, vendéglátóinkról, és a buszos etikettről is. A gyerekek többsége már volt táborozni, így érdemben is hozzászóltak a beszélgetéshez. Az előkészületek után közös ajándékkészítés volt, a kint élő tanulóknak barátság karkötők készültek egy kézműves foglalkozás keretében.

Képek és a beszámoló megtekintehtő itt!

 

Határtalanul HAT-20-01-1130

2022-08-29 08:20:39

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., mint támogató pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére

A Határtalanul! program célja határon túli kirándulások támogatása, a Magyarország határain kívül élő magyarság megismerése, magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakítása, illetve erősítése. Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázat segítségével iskolánk tanulói közül negyvenen hat napot tölthetettek Erdélyben 2022. június 21-26. között. 

Képek és a beszámoló megtekintehtő itt!

Határtalanul HAT-20-01-1129

2022-07-01 09:26:46

2020  tavaszán jelentkeztünk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által működtetett Határtalanul! pályázatra az akkori 6. évfolyammal. Sajnos, a pandémia közbeszólt, de a meghosszabbított megvalósítási időszaknak köszönhetően idén lehetőségünk volt 39 tanulóval és 5 kísérővel Erdélybe utazni. A pályázat fedezte az utazási - , a szállás – és az étkezési költségeket, illetve hozzájárult egyéb költségekhez is. Nagy lelkesedéssel vártuk az utazást.

Képek és a beszámoló megtekintehtő itt!

 

Határtalanul HAT-KP-1-2021/1-000260

2022-07-01 10:42:07

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatot hirdetett a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére. A pályázati kiírások céljai határon túli kirándulások támogatása a Magyarország határain kívül élő magyarság megismerése, valamint a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakítása, illetve erősítése céljából.

A HAT-KP-1-2021/1-000260 pályázati azonosítójú út 2022, június 14. és 19. között valósult meg, 40 tanuló és 4 kísérő vett részt rajta. Képek és a beszámoló megtekintehtő itt!

Határtalanul pályázat

2020-04-23 12:26:37

Iskolánk immár ötödik éve sikeresen pályázott a HATÁRTALANUL program elnyerésére.

Így a hetedik évfolyamos tanulóinknak lehetősége volt megismerni Erdély s a Székelyföld néhány különleges emlékhelyét, s bepillanthattak az ott élő nemzettársaink mindennapjaiba.
Idén két turnusban jártuk ( 40-40 diák s kísérőik ) Gyulafehérvár, Vajdahunyad, Segesvár hat-nyolcszáz éves várait, templomait, szűk utcácskáit, meredek lépcsőit. Fejet hajtottunk Petőfi Sándor, Tamási Áron, Orbán Balázs, Hunyadi János és Mátyás sírhelyénél. Csodáltuk a székelykapuk, a korondi edények szépségét, s rácsodálkoztunk szimbólumaira. E rengeteg építészeti, kulturális, néprajzi, történelmi kincs mellett, jártunk barlangban, hegyormokon, körbesétáltuk  a Gyilkos-tavat, s ámulva néztük a Békás-szoros zord sziklafalait, vízeséseit. Sokaknak legjobban a Katorzsa együttes táncház programja tetszett, míg mások a kürtős kalács sütését s persze kóstolását élvezték. Szinte fáztunk a Tordai Sóbánya 30 emeletnyi  mélységében, de a kincses Kolozsvár szépsége felmelegített bennünket.
Felejthetetlen 5 nap!  Emléke örökre velünk marad.

 

Határtalanul program - HAT-19-01-0200

2020-06-24 09:32:06

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., mint támogató pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére

A Határtalanul! program célja határon túli kirándulások támogatása, a Magyarország határain kívül élő magyarság megismerése és a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakítása, illetve erősítése. Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázat segítségével iskolánk hetedikes tanulói 6 napot tölthetettek Erdélyben 2019. október 15-20. között.  Nemcsak a külhoni magyarsággal, de Erdély- különösen a Gyergyói-medence-természetföldrajzi, építészeti, történelmi, néprajzi, irodalmi értékeivel ismerkedtek meg a gyerekek, kiemelve a helyi mondákat, legendákat, valamint Rákóczi Ferenc életútját is. A tanulmányút során közös programokat valósítottunk meg az Elekes Vencel Általános Iskola hasonló korú tagjaival.

A program keretén belül jártunk Vajdahunyadon, Gyulafehérváron, Segesváron, Gyergyóújfaluban az iskolában, a Súgó-barlangban, a Békás-szorosban, a Gyilkos-tónál, Szent Anna-tónál, Mohos tőzeglápon, Csíksomlyón és Csíkszeredán, Korondon, Szejkefürdőn, Székelyudvarhelyen, Farkaslakán, Táncházban, Csicsaj-dűlőn, Natura 2000 természetvédelmi területen, Marosvásárhelyen és Tordán is. A gyerekek egy életreszóló élménnyel lettek gazdagabbak és azóta is tartják a kapcsolatot a külhoni gyerekekkel. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik lehetővé tették és segítették megvalósítani e tartalmas programot, hiszen tanulni élményeken keresztül a leghatékonyabb.

Képek megtekinthetők a galériában!

A programról készült videót megtekintheti itt.

Határtalanul program - HAT-19-01-0201

2020-06-24 13:05:47

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., mint támogató pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére

A Határtalanul! program célja határon túli kirándulások támogatása, a Magyarország határain kívül élő magyarság megismerése és a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakítása, illetve erősítése. Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázat segítségével iskolánk hetedikes tanulói 6 napot tölthetettek Erdélyben 2019. szeptember 9-14. között.  Nemcsak a külhoni magyarsággal, de Erdély- különösen a Gyergyói-medence-természetföldrajzi, építészeti, történelmi, néprajzi, irodalmi értékeivel ismerkedtek meg a gyerekek, kiemelve a helyi mondákat, legendákat, valamint Rákóczi Ferenc életútját is. A tanulmányút során közös programokat valósítottunk meg az Elekes Vencel Általános Iskola hasonló korú tagjaival.

A program keretén belül jártunk Vajdahunyadon, Gyulafehérváron, Segesváron, Gyergyóújfaluban az iskolában, a Súgó-barlangban, a Békás-szorosban, a Gyilkos-tónál, Szent Anna-tónál, Mohos tőzeglápon, Csíksomlyón és Csíkszeredán, Korondon, Szejkefürdőn, Székelyudvarhelyen, Farkaslakán, Táncházban, Csicsaj-dűlőn, Natura 2000 természetvédelmi területen, Marosvásárhelyen és Tordán is. A gyerekek egy életreszóló élménnyel lettek gazdagabbak és azóta is tartják a kapcsolatot a külhoni gyerekekkel. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik lehetővé tették és segítették megvalósítani e tartalmas programot, hiszen tanulni élményeken keresztül a leghatékonyabb.

Képek megtekinthetők a galériában!

A programról készült videót megtekintheti itt.

 

Események

KerekFeszt - Tojásfutam

Idén újra indult a Tojásfutam a városi KerekFeszt programjában. 2023. szeptember 16 - án délután az iskola udvarán és a katolikus templom előtti téren 7 állomással vártuk a magukat próbára tévő gyerekeket. Képek és részletek elérhetők itt!

Kincsőért

Tanévnyitó

Szeptember 1-én reggel 8 órakor ünnepélyes tanévnyitóval indult a nap. Képek és részletek elérhetők itt!

Zánka 2023

2023. augusztus 13-18. közötti napokat az iskola 45 tanulója Zánkán, az Erzsébet táborban töltöhette. Képek és részletek elérhetők itt!

Vándor vizitábor

2023. július 21-től 27-ig 27 gyerekkel a Mosoni-Duna felfedezése volt a cél kenuinkkal. Képek és részletek elérhetők itt!

Sporttábor

Idén 2023. június 26-30-áig került megrendezésre a sporttábor 48 gyermekkel és 5 pedagógussal. Rengeteg színes programban lehetett részük a gyerekeknek a hét folyamán. Képek és részletek elérhetők itt!

Ökotábor

Az idei évben az Erzsébet tábor keretén belül ökotábort tartottunk közel 50 gyereknek. Képek és részletek elérhetők itt!

Sakktábor

Az Erzsébet tábor keretein belül, idén először tartottunk sakk tábort. A táborban a gyerekek megismerkedtek a sakk szabályaival, lépéseivel és egy kicsit betekinthettek a sakkpalota életébe is, mellyel eddig az 1.d osztály szerzett ismereteket. Képek és részletek elérhetők itt!

Kézműves tábor

2023. június utolsó hetében megtartott Kézműves napközis tábor foglalkozásain 46 gyermek vett részt. Képek és részletek elérhetők itt!

Kerti parti

Nagy nagy köszönet minden kedves vendégnek, segítőnek, szereplőnek és TÁMOGATÓNAK, aki a Kerti parti programunk sikeres lebonyolításához hozzájárult. További információk és képek elérhetők itt!

Tanévzáró

A 2022-2023-as tanévzáró képei elérhetők itt!

Ballagás 2023

2023.06.16-án délután elballagott a 2022/23-as tanév nyolcadik évfolyama. Képek és részletek elérhetők itt!

Határtalanul

Iskolánk idén is két pályázatot nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett Határtalanul! programra. Képek és információk elérhetők itt!

Nyári nyitvatartás

A nemzeti összetartozás napja

Június 2-án pénteken, "A nemzeti összetartozás napja" alkalmából az iskola 7.a osztálya adta elő megemlékező műsorát. A műsorról készült képeket megtekintheti itt!

Gyereknap

Az iskolai Gyereknap képei megtekinthetők itt!

Futóverseny

2023.06.05-én tartottuk meg az iskolai futóverseny tavaszi fordulóját. Képek és részletek elérhetők itt!

Bolhapiac

Az utolsó tanítási héten, június 13 - án délután bolhapiacot rendeztünk az iskola udvarán. Képek és részletek elérhetők itt!

Petanque Diákolimpia Országos Döntő

Iskolánk diákjai, a 6.B osztály 9 tagja 2023. május 30-án a Petanque Diákolimpia Országos Döntőjén vett részt Sárváron. Képek és részletek elérhetők itt!

Tűzoltó történelmi kiállítás

Katasztrófavédelmi szakkörös gyerekekkel, szülőkkel, Emődi Imre tanarúrral,  kereki tűzoltóság képviselőjével: Béla Pongrácz és családjával Karcagon jártunk Kálmán Lévai és Róza Lévainé Kovács által létrehozott tűzoltó történelmi kiállításon. Képek és részletek elérhetők itt!

Tavaszi iskolai Sakkbajnokság

A Móra Ferenc Általános Iskola 5. éve rendezte meg az ,, Tavaszi iskolai Sakkbajnokságot” az iskola aulájában, 34 fő részvételével. Képek és részletek elérhetők itt!

Gyalogtúra a Kunpusztai református templomhoz

2023. június 3 - án újra felkerekedtünk, hogy megismerkedjünk településünk külterületével és annak nevezetességeivel. Képek és részletek elérhetők itt!

Challange day

Miután az egészséges életmódra nevelést nagyon fontosnak tartjuk, úgy döntöttünk idén az intézményt fogjuk benevezni a versenybe. Képek és részletek elérhetők itt!

Tehetségpont rajzpályázat

Már hagyományteremtő módon, ötödik alkalommal rendezte meg iskolánk a Tehetségpont rajzpályázatot, melyre Kecskemét és környéke általános iskoláit is meghívtuk.  Képek és részletek elérhetők itt!

Iskola Gála

Idén második alkalommal rendeztük meg az Iskola Gála rendezvényünket. A délután folyamán 19 előadást láthattunk/ hallhattunk, melyet iskolánk aprajai és nagyjai adtak elő. Képek és részletek elérhetők itt!

Kerti parti

Bendegúz Tudásbajnokság országos döntő

2023. május 27-én, szombaton rendezték Szegeden a Bendegúz Tudásbajnokság országos döntőjét, melyen közel 700 versenyző mérte össze tudását. Képek és részletek elérhetők itt!

Eredményhirdetés

A tanulóink diákolimpiai sikereit és a Föld napja alkalmából rendezett verseny eredményét hirdettük ki az udvaron. További képek megtekintése itt!

Pályaorientációs üzemlátogatás

Április és május hónapban lehetőség nyílt arra, hogy a hetedik évfolyam tanulói céglátogatáson vegyenek részt Kecskemét legnagyobb ipari cégeinél. Képek és részletek elérhetők itt!

 

Petőfi nyomában

2023. május 23 - án az 5.a és az 5.c osztály kihelyezett tanórán vett részt Kiskőrösön az NKA Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium csoportos diákutakat támogató pályázatának támogatásával. Képek és részletek elérhetők itt!

 

Atlétika diákolimpia

Polgár Panka az atlétikai diákolimpián, az országos döntőben kislabdadobásban 8. helyezést ért el!

Tenisz diákolimpia

Szilágyi András 6.B a Tenisz Diákolimpia Országos Döntőjén 5. helyezést ért el 32 induló közül.
 

Városi anyanyelvi és helyesíró verseny

2023. április 20-án rendezte a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája a városi anyanyelvi és helyesírási versenyt a 3-8. évfolyam tanulói számára. Képek és eredmények megtekinthetők itt!

Csülkös bableves 5.a módra

2023. május 13 - án 12. alkalommal rendezték meg Kerekegyházán a Bográcsos ételek főzőversenyét. Képek és részletek elérhetők itt!

Iskola Gála 2023

Buzánszky Footgolf-kupa

2023. május 8-9-ére a lakiteleki Hungarikum Ligetbe, a Buzánszky Footgolf-kupára kaptunk meghívást, ahol iskolánkat egy 7 fős csapat (6 tanuló és egy testnevelő) képviselte. Eredményeket megtekintheti itt!

Atlétika diákolimpia megyei döntő

2023.05.08-én atlétika diákolimpia megyei döntőn szerepeltek tanulóink! Képek és eredmények elérhetők itt!

 

Atlétika diákolimpia városi döntő

2023.05.02.-án és 03.-án Iskolánk négy év kihagyás után ismét képviselte magát az Atlétikai Diákolimpián. Képek és eredmények elérhetők itt!

Bendegúz Tudásbajnokság

2023. március 24-én, Kecskeméten rendezték a Bendegúz Tudásbajnokság vármegyei döntőjét.  Képek és eredmények elérhetők itt!

Diákolimpia Országos Döntő

2023.04.14-én a III-IV. korcsoportos lánycsapatunk a megyei döntő megnyerésével kivívta a jogot az országos döntőn való szereplésre. Képek és részletek megtekinthetők itt!

Tenisz diákolimpia

2023. május 3-án iskolán diákja, Szilágyi András 6.B osztályos tanuló a Tenisz Diákolimpia Bács-kiskun vármegyei döntőjén erős mezőnyben 1. helyezést ért el. Eredményével továbbjutott az országos döntőbe. További képek elérhetők itt!

Népdaléneklési verseny

Ebben az évben is megrendeztük a tavaszi népdaléneklési versenyt az iskolában. 2023. április 27 - én 57 dalos kedvű kisdiák mutatta be a kötelező és a szabadon választott népdalát. Képek és eredmények elérhetők itt!

III. korcsoportos fiú diákolimpia

Április 28-án, pénteken Kecskeméten az észak-területi döntőn (ami egyben a megyei elődöntő) szerepelt iskolánk III. korcsoportos fiú focicsapata! További részletek elérhetők itt!

Alapműveleti Matematikaverseny

2023. április 29-én közzé tették az Alapműveleti Matematikaverseny megyei fordulójának eredményeit. Az eredmények megtekithetők itt!

Étkezési térítési díj változás

Pétanque Diákolimpia

Iskolánk tanulói 2023. április 28-án Pétanque Diákolimpián vettek részt a Dél-alföldi régió versenyén. Képek és eredmények elérhetők itt!

Zongora és ütőhangszeres tanszaki koncert

A tanév ll. félévének zongora és ütőhangszeres tanszaki koncertje zajlott 2023.04.28.-án pénteken. Képek és információk elérhetők itt!

Magyar Vöröskereszt területi elsősegélynyújtó verseny

Katasztrófavédelmi szakkörös gyerekekkel - 5 fővel részt vettünk ma egy területi elsősegélynyújtó versenyen a Magyar Vöröskereszt szervezésében, Kecskeméten. Képek és információk elérhetők itt!

Diákolimpia II. korcsoport

2023.04.24-én a II. korcsoportos labdarúgóink a megyei döntőbe való jutásért mérkőztek. További részletek elérhetők itt!

Versben a hazaszeretet – online szavalóverseny

Diglics Panka 5.a osztályos tanulónk a saját maga által választott versével bejutott a Kárpát-medencei versmondó verseny legjobb 30 -as csoportjába a szakmai zsüri döntése alapján. Kéretik meghallgatni és szavazni. 
 

DÖK-nap

Az iskola diákönkormányzata 2023. április 5 – ére kihívást hirdetett az iskola tanulóinak. A változatos feladatokból a gyerekek választhatták ki, hogy melyiket szeretnék megoldani. Képek és részletek megtekinthetők itt!

Növendék hangversenyek

Március és április hónapban folyamatosan zajlanak a növendék hangversenyek, melyeken diákjaink megcsillogtatják tehetségüket. Képek és részletek megtekinthetők itt!

Hittanverseny

Borbély Petra, Gulyás Zoltán, Pál Zsombor 5. d osztályos tanulók az 5-6. osztályos korcsoportban a Kecskemét kerületi hittanversenyen I. helyezést értek el. Így tovább jutottak a Kalocsa – Kecskemét Főegyházmegye hittanversenyére. Itt az Egyházmegyei döntőn 1. helyezettek lettek.

Felkészítő tanáruk: Szabóné Mozsárik Györgyi

Móricz felolvasó verseny

A kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI Móricz Zsigmond Általános Iskolája április 14-én szervezte meg hagyományos, tankerületi szintű Móricz Felolvasó Versenyét. Képek és részletek megtekinthetők itt!

Körzeti helyesírási verseny

2023. március 23-án kilenc alsó tagozatos tanulóval vettünk részt a XXII.  körzeti helyesírási versenyen Jakabszálláson. 14 település tanulói mérték össze tudásukat. Képek és Részletek megtekinthetők itt!

Diákolimpia megyei döntő

2023. április 14-én délután az iskola felsős lány focicsapata megnyerte a III-IV. korcsoportos lány diákolimpia megyei döntőjét, s kivívta a jogot, hogy az ország legjobb 20 csapata között szerepeljen Szombathelyen. További információk elérhetők itt!

Versmondó verseny

A magyar költészet napja alkalmából közös versmondásra és versmondó versenyre hívtuk tanulóinkat. Képek és Részletek megtekinthetők itt!

Beiratkozás 2023

A 2023/2024. tanévre történő általános iskolai beiratkozás időpontja: 

2023. április 20-21. (csütörtök-péntek).

A szülőnek a beiratkozás napján személyesen meg kell jelennie az intézményben és a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, nyilatkozatok eredeti példányát be kell mutatni. A beiratkozáshoz szükséges adatok azonban előzetesen, a KRÉTA rendszeren keresztül is megküldhetők az intézmény számára, gyorsítva ezzel az általános iskolai beiratkozás folyamatát.

A szülőknek az előzetes, elektronikus jelentkezés beküldésére 2023. április 5. és  2023. április 21. 12:00 óra között van lehetősége.

További részletek és információk elérhetők itt!

MOZOGJ, és nyerj 1 millió forintot a sulidnak!

Néprajzi gyűjtemény

2023. március 24-én, pénteken a tavaszi ragyogó napsütésben kihelyezett tanórán vett részt a 6. évfolyam 3 osztálya. További részletek elérhetők itt!

A Víz Világnapja kvízverseny

A Víz Világnapja alkalmából iskolánk az Ökoiskola szervezésében kvízversenyt hirdetett külön az alsó, külön a felső osztályos tanulók számára. Képek és eredmények megtekinthetők itt!

Balatoni Farkas János Dolgozatíró verseny

A verseny eredményhirdetéséről készült képeket és a verseny eredményét megtekintheti itt!

Napközis Erzsébet tábor

Tisztelt Szülők!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelentek az idei napközis Erzsébet táborok pályázati felhívása. További részletek elérhetők itt!

Kunokról nem csak kunoknak

Március 24-25. 2 napos döntő Lakiteleken a Népfőiskolán. A versenyen 72 csapat indult, a döntőbe 10-10 általános iskolás és középiskolás csapat jutott be. Képek és eredmények elérhetők itt!

Aula kiállítás

Válogatás a vizuális kultúra órákon készült 5.-8. évfolyamos tanulói  munkákból. A galéria elérhető itt.

Erzsébet tábor

Megjelentek az idei bentlakásos Erzsébet táborok kiírásai, pályázati lehetőségei. A jelentkezéssel kapcsolatos információk elérhetők itt!

Money Master Kihívás

2023. március 14-én iskolánk 7. a osztályos tanulói részt vettek a CIB Bank Zrt. és az Intesa Sanpaolo Csoport FLITIN hálózata által szervezett Money Master Pénzügyi Kvíz Kihíváson. Képek és további információk elérhetők itt!

NyelvÉSZ

2023. január 20-án rendeztük a NyelvÉSZ Anyanyelvi Tanulmányi Verseny iskolai fordulóját, melyen 9 alsó tagozatos tanulónk vett részt. Képek és további információk elérhetők itt!

Iskolai helyesírási verseny

2023. március 8-án rendeztük meg az iskolai helyesírási versenyt az alsó tagozaton, ahol 30 tanuló mérte össze tudását. A feladatok között szerepelt tollbamondás, hibás szöveg javítása és helyesírási totó. Képek és eredmények elérhetők itt!

A költő visszatér

Iskolánkban március 14 - én délelőtt emlékeztünk meg az 1848 - 49 - es forradalomról és a szabadságharc hőseiről. Képek és további információk elérhetők itt!

Iskolabörze

Télűzés

2023. február 17. délutánján megrendezésre került az iskola és az óvoda közös szervezésében a Télűzés programja. Képek és további információk elérhetők itt!

Farsang

2023. február 10-én megtartottuk iskolánkban a hagyományos farsangi mulatságot. Képek és további információk elérhetők itt!

Bugac-kupa

Február 15-én, szerdán a Bugac-kupa téli teremlabdarúgó tornán vettünk részt a IV. korcsoportos fiú focicsapatunkkal. 6 csapat részvételével zajlott a torna körmérkőzéses rendszerben és jó teljesítménnyel sikerült megszereznünk az 1. helyet és az ezzel járó serleget! Iskolánk 8. osztályos tanulója, Pongrácz Patrik gólkirályi címet ért el és különdíjban részesült!
A csapat tagjai: Bublik Viktor, Polgár Patrik, Szombati Sándor, Pongrácz Patrik, Szalai Ádám, Pencz Roland, Király Mátyás.

Kedves Szülők!

Elsősegélynyújtás oktatás

Intézményünk évek óta „Az Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány" referencia iskolája. Az egyik kritérium, hogy egy adott évfolyamon elsősegélynyújtás oktatásban részesüljenek a gyerekek. Képek és további információk elérhetők itt!

Iskolai terematlétika verseny

Az alsó tagozat 3. és 4. évfolyamosainak versenyét 2023. január 17.-én, 13:40 – től 15:00-ig tartottuk. A gyerekek három versenyszámban mérhették össze tudásuk és ügyességük, a 30 méteres síkfutásban, helyből távolugrásban és kislabda hajításban.

Az Iskolai terematlétika versenyről készült képeket, illetve az eredményt megtekintheti itt.

Mórás polgárrá avatás

2023 január 27-én 82 fővel bővült a "Mórás diákok" köre iskolánkban. Az első osztályosok sikeresen teljesítettek az első félévben. Képek és további információk elérhetők itt!

Karácsonyi koncert

Az iskola hagyományos Karácsonyi hangversenyét ez évben a sportcsarnokban rendeztük meg. Az ünnepség azonban így is meg tudta teremteni a várakozás hangulatát. Képek és további információk elérhetők itt!

Óvodai koncert

A Művészeti iskola növendékei 2022. december 19-én a Kerekegyházi Bóbita Óvodában adtak Karácsonyi Koncertet az óvodásoknak és az óvónéniknek.

Futsal torna Bugac

2023. január 25-én Bugacra látogattunk, hogy részt vegyünk a helyi Rigó József Általános Iskola által rendezett II. korcsoportos futsal tornán. A torna hat iskola - Bugac, Fülöpjakab, Iszák, Jakabszállás, Nyárlőrinc és Kerekegyháza - részvételével zajlott le reggel 9-től délután 3 óráig. A csapatunk az öt találkozóból négyet könnyedén megnyert, viszont az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola csapata ellen alulmaradt, így a 2. helyet szerezte meg. A torna legjobb játékosává az iskolánk 4.c osztályos tanulóját, Lévay Samut választották. A csapat tagjai: Lévay Samu, Szegedi Zétény (4.c), Kürtösi Gábor (4.a), Csernák István, Kenderes Noé, Kulman Botond (3.d) és Lakatos Tamás (3.c).

A Magyar Kultúra Napja

Január 22-én volt kétszáz esztendeje, hogy Kölcsey Ferenc szatmárcsekei magányában befejezte a Himnuszt. 

Nemzeti imádságunk születésnapja alkalmából 23-án, hétfőn az 5. d osztály tanulói adtak elő zenés irodalmi összeállítást az iskolarádióban.

Képek és további információk elérhetők itt!

Karácsonyi köszönet

Kedves Mindenki!
Nagyon sok támogatást segítséget kaptunk az év folyamán.
Köszönet érte!
Igyekeztünk segíteni, ahol tudtunk, és tisztességgel tenni a dolgunkat! Köszönöm a pedagógusok és a szülők munkáját.
Áldott Ünnepet és egy szebb 2023-at kívánok Kicsinek és Nagynak egyaránt!
Szép téli szünidőt, sok közös játékot, és vidám családi együttlétet minden gyermeknek!
Gyurkovics Balázsné

2022.12.14 - Karácsonyi meglepetés műsor a Nyugdíjas Klubban

Szerda délután 4, 2.b osztályos tanuló kedves kis karácsonyi műsorral lepte meg a kerekegyházi nyugdíjas klub tagjait.A szépkorúak nagyon örültek a meglepetésnek.Mi is boldogok voltunk,hogy hozzájárulhattunk az idősek karácsony várásához.
A műsorról készült rövid videókat megnézheti itt!

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny

Iskolánk 4. évfolyamos tanulói 2022. december 10-én részt vettek az országos szóbeli döntőn Budapesten a Baár-Madas Református Gimnáziumban, ahol az előkelő 4. helyet szerezték meg.

Képek és további információk elérhetők itt!

Karácsonyi mézeskalács házikók

A hatodik évfolyamos tanulók Karácsony alkalmából Hon-és népismeret órán mézeskalács remekműveket készítettek. A karácsonyi meglepés az iskola aulájában került kiállításra. A képek megtekinthetők itt!

Luca pogácsa készítés

December 13-a jeles nap a magyar népi hagyományokban. A fényt hozó Lúcia a karácsonyi ünnepkör fontos szereplője. Képek és további információk elérhetők itt!

Mikulás

December 6-án iskolánkba is ellátogatott a Mikulás. Az aulában tartott ünnepségen gyönyörű versekkel és dalokkal fogadták az alsó tagozatos gyerekek a várva várt Mikulás bácsit és krampuszait. Képek és további információk elérhetők itt!

Őszi futóverseny

2022.10.28-án ismét megrendezésre került a már hagyománnyá vált őszi futóverseny. Helyszín a már megszokott városi focipálya volt. Képek és további információk elérhetők itt!

Tanszaki koncert

2022. december 2.-án tanszaki koncerten szerepeltek Kissné Tihanyi Rita - zongora és Kiss Imre - ütőhangszerek - növendékei. Szóló és kamaraművek tették színessé és változatossá a koncertet. A növendékek örömmel és szorgalommal készültek a szereplésre. Képek és további információk elérhetők itt!

„Nyitnikék” Kiskórus Kunbaracson

Az alsós gyermekekből álló „Nyitnikék” Kiskórus Kunbaracson kapott fellépési lehetőséget november 18-án. Képek és további információk elérhetők itt!

Könyvtári koncertek

Októberben a művészeti iskola növendékei két hangversenyt is adtak az iskola könyvtárában. Október 4-én a Zenei Világnap alkalmából 13 növendék szerepelt és 25-én a szokásos hóközi koncerten 15 növendék adott színvonalas zenei élményt. Nagy gratuláció a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak! Képek és további információk elérhetők itt!

Márton napi lámpás

„Szent Mártonnak ünnepén, égő lámpást viszek én!”

Lázas készülődés folyt Márton-napja előtt az iskolában és az óvodában. További részleteket elérheti itt!

Gyalogtúra

2022. november 5-én az iskola diákönkormányzata megrendezte a már hagyománynak számító gyalogtúrát. Az úticélunk ezúttal a kunpusztai temető volt. További részleteket elérheti itt!

Bolhapiac

2022. október 26-án megrendeztük a mindig nagyon várt programot, a bolhapiacot. A tavaszi óriási érdeklődésre való tekintettel most az udvaron tartottuk meg. További részleteket elérheti itt!

Pályaorientációs kiállítás

2022. október 20-án iskolánk 3 nyolcadik osztályának tanulói részt vettek a Kecskeméti Szakképzési Centrum (KSZC) #tanuljszakmát pályaorientációs rendezvényén. A programon bemutatkoztak az iskolák, a rendészeti szervek és segítő szervezetek is. Sok érdekes dolgot kipróbálhattak a gyerekek a különböző standokon, megismerkedhettek az iskolákkal, ajándékokat és szórólapokat is kaptak. Hasznosan töltötték a délelőttöt, hiszen ez a program segítette őket a pályaválasztásban, ugyanakkor jól szórakoztak is. Képeket megtekintheti itt.

Pályaorientációs nap

Iskolánk hetedik évfolyamos gyermekei 2022. október 7-én a pályaorientációs nap keretén belül üzemlátogatást tettek a kerekegyházi Agrikon telephelyen található cégeknél. További részleteket elérheti itt!

Október 23-i műsor

Népmese hete az iskolában

Iskolánkban hagyományosan szeptember hónap végén emlékezünk meg Benedek Elekről a nagy mesemondóról.  Születésének évfordulóján (szeptember 30-án) népmese hete keretében szorgalmazzuk a mesék fennmaradását, adjuk át a mesékben élő bölcsességet és mélyítjük el a népmeséről tanultakat. További részleteket elérheti itt!

Zene Világnapja

Iskolánk október 4-én ünnepelte a Zene Világnapját. Yehudi Menuhin - a híres hegedűművész - 1975-ben kezdeményezte, hogy a zenének is legyen világnapja. Október 1-jén és a hozzá közeli napokban  világszerte kiemelt figyelmet kap  a zene fontossága. Iskolánkban a 2., a 3. és a 4. szünetben az aulában közös énekléssel ünnepeltünk. Az eseményről készített képeket megtekintheti itt!

Október 6-i műsor

Tanévkezdési információk

Lassan, lassan végéhez közeledik a nyári szünidő. Ideje, hogy az iskolakezdéssel kapcsolatosan  néhány közérdekű információt megosszunk szokásaink szerint. 

További részleteket elérheti itt!

Iskolai étkezési térítési díj változása

Év pedagógusa díj

Nagy megtiszteltetés érte iskolánkat illetve annak egyik pedagógusát. Cseh Éva kollêganőnket szakmai munkájának elismeréseként 2022. évben az "Év pedagógusa" díjban részesítette a Kecskeméti Tankerületi Központ. Nagyon örülünk a megérdemelt sikernek.

CIB Itália focitábor

Az idei tanév zárásaként iskolánk 20 tanulója részt vehetett a CIB Italia Focitáborban, június 20-24. között a Generali a Biztonságért Alapítvány partneri támogatásával. További részleteket elérheti itt!

Diákolimpia Országos döntő

Országos döntőn szerepeltek a III. korcsoportos labdarúgóink. A beszámolót és a képeket megtekintehi itt.

Nyári ügyelet

Kerti parti

Tárgyépítő verseny hulladékból

Az iskola diákönkormányzata tárgyépítő versenyt hirdetett hulladékanyagok felhasználásával. A verseny eredményét, illetve a veresnyről készített képeket megtekintheti itt.

Kereki Kalandos Kihívás

Kedves Szülők, Érdeklődők!

A június 18-ra tervezett Kereki Kalandos Kihívás - jótékonysági futóverseny rendezvény, az egyeztető eljárások elhúzódása miatt elhalasztásra kerül 2022. szeptember 3-ra. A rendezvény biztonságos megvalósítása érdekében hoztuk meg ezt a döntést. Kérjük megértésüket és számítunk a jelentkezőkre a későbbi időpontban is.
 
A június 18-ra tervezett esti Tanévzáró Kerti Parti a tervezett formában és időben megrendezésre kerül.

Zongora és ütöhangszeres koncert

2022. május 11.-én tanszaki koncerten szerepeltek a zongora – Kissné Tihanyi Rita és az ütőhangszeres tanszak – Kiss Imre növendékei.

Több év után végre megrendezésre kerülhetett ez az alkalom, ahol elsősorban a szülők és minden érdeklődő személyesen élvezhette a gyerekek hangszeres játékát.

Szóló és kamaraművek egyaránt elhangzottak, melyeket növendékek szólaltattak meg.

A koncert egyik különlegessége a zongora és a xilofon együtthangzása, amit iskolánk végzős diákjai adtak elő.

Képek a galériában…

Iskola Gála

„Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?” avagy Kiből lesz a cserebogár?
 
A Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és AMI diákjai szeretettel várnak minden érdeklődőt
a 2022. május 27-én, pénteken 16 órakor kezdődő Iskola Gála műsoraira és programjaira.
Lesz mese, vers, zene, tánc, ének, szóval minden, ami jó!
Helyszín: Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és AMI
A belépés ingyenes. A helyszínen 500 Ft-ért támogatói jegyek vásárolhatók "A kerekegyházi Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány" támogatására.
Bankszámlaszámunk: 51700117-11101222
(Kép: Kovács Zsófia 6.b osztályos tanuló rajza)

Madarak és fák napja

Madarak Fák napján az 5-6. évfolyamnak akadály versenyt rendeztünk az iskola kertben. Az osztályok nagyon jól érezték magukat és nagyon felkészültek voltak! Eredményt gyermeknapon hirdetünk! Az eseményről készült képeket megtekintheti itt!

Mesevarázs- Varázs színpad

Szurdoktúra a Bakonyban

Napközis Erzsébet táborok pályázati felhívása

Tisztelt Szülők!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy megjelentek az idei napközis Erzsébet táborok pályázati felhívása. Ennek keretében iskolánkban az alábbi két napközis táborra fogunk pályázni.
1. 2022. 06.20-24. Kézműves tábor, maximum 40 tanuló. Pedagógusok: Malik Blanka, Füvesi Kitti, Lisztes Zsuzsa, Szabó Eszter
2. 2022. 06.27-07.01.: Életmód tábor, maximum 40 fő. Pedagógusok: Diglicsné Kerekes Rita, Kaldenekker Olivérné, Szabó Eszter, Seprenyiné Fodor Anikó.
Jelentkezni kizárólag az intézményvezető helyettesi irodában lehet Deák Lászlóné Vincze Kittinél, vagy Marton Józsefnénél a meghatározott létszám erejéig, de legkésőbb 2022. 04.30-ig a mellékelt nyilatkozatok kitöltésével, és 500 Ft befizetésével.
Két másik kitöltendő űrlapot a csoportban a file-k között találnak meg.
Összesen tehát három dokumentum kitöltése szükséges az érvényes jelentkezéshez:

Népdaléneklési verseny ereményhirdetés

Angol nyelvi verseny eredményhirdetés

Balatoni Farkas János eredményhirdetés

Footgolf kupa a Hungarikum Ligetben

Iskolánk 3 tanulója, név szerint Hámos Hanna (8.d), Kelemen Márk (8.d), Veréb Balázs (6.b) és Komonyi Gábor testnevelő a Hungarikum Liget által szervezett Footgolf Kupán vett részt március 23-25-ig Lakiteleken. Képek és tovább részletek elérhetők itt.

Erzsébet tábor felhívás

Figyelem! Aki táborozni szeretne, az olvassa el a mellékelt felhívást!

Mórás diákká avatás

Iskolánkban már 2. alkalommal avattunk Mórás diákokat. Az 1.osztályosok a félév teljesítése után Mórás polgárrá váltak egy rövid avatóünnepség keretei között. A fogadalmukat az Iskolavezetés és a felsős és alsós diákok képviselői előtt mondták el. A rövid ünnepség végén megkapták az iskola jelvényét. Gratulálunk minden 1.osztályos tanulónak!

A képeket megtekintheti itt!

Farsang

A farsangi képeket megtekintheti itt.

 

Legyél Te is vándor!

Ezen a nyáron két vándortáborba is várjuk a jelentkezőket!

Részleteket megtekintheti itt!

Betlehemezés

Karácsonyi Koncert

Szeretetteljes, áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk!

Karácsonyi koncert megtekintése.

 

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny

A verseny körzeti fordulóját 2021. november 12-én pénteken tartottuk az iskolánkban.  

További részletek megtekinthetők itt!

BALATONI FARKAS JÁNOS DOLGOZATÍRÓ VERSENY 2021/22 tanév

Móra-nap

December 11-én a sikeresen megtartottuk szokásos Móra-napunkat.

További részletek megtekinthetők itt!

Mikulás

December hatodikán természetesen iskolánkban is járt a Mikulás.

Az eseményről készült képeket megtekintheti itt!

Iskolai Sakkbajnokság Kerekegyházán

A Móra Ferenc Általános Iskola 4. éve rendezte meg az „Őszi iskolai Sakkbajnokságot” az iskola aulájában. További részletek megtekinthetők itt!

Könyvtári koncert

2021.11.16-án kedden délután Könyvtári koncertet adtak a Művészeti Iskola diákjai. A koncert megtekinthető az iskola Facebook csoportjában, a fellépők névsora, illetve képek elérhetőek itt.

Papírgyűjtés

Kedves Szülők!

A héten, kedden és szerdán (2021.11.23-24.) papírgyűjtést szervezünk az iskolában. Újságpapírt, irodai papírt, könyvet, kartonpapírt lehet gyűjteni. (Élelmiszerrel, egyéb vegyi anyaggal szennyezett papírt, tojástálcát nem tudunk átvenni!)

A járványhelyzetre való tekintettel a gyerekek idén nem járhatnak házról házra, ezért szeretnénk kérni a szülők segítségét is abban, hogy az otthonról, munkahelyről gyűjtött papírt reggel ¼ 8 – tól délután 16 óráig juttassák el az iskola hátsó udvarán kihelyezett konténerbe. Ha valakinek nagyobb mennyiségű rakománya van, azt közvetlenül a Kalo - Méh kecskeméti telepére (Kecskemét, Kiskőrösi út 10. Tel: 0676/505 - 944) is viheti, ahol jelezni kell, hogy az összeget A kerekegyházi Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány részére számolják el.

Köszönettel: Dorcsákné Csőszi Barbara és Gergely - Füvesi Kitti 

Felhívás

Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket, hogy iskolánkban Covid megbetegedések miatt néhány osztály pár napos karanténba kényszerült.
A tapasztalatok alapján szeretném felhívni a szíves figyelmüket néhány dologra:
Az iskolában szigorúbb járványügyi szabályok érvényesek. A közösségi terekben megköveteljük a maszk használatát.
Kérjük a gyerekek hozzanak magukkal maszkot, mert tömeges mennyiségben nem tudunk biztosítani.
Ha valamelyik gyermeknek hivatalos pozitív teszteredménye van, kérem azonnal tájékoztassák az osztályfőnököt, vagy ha őt nem érik el, az iskola bármely vezetőjét, vagy a titkárságot a hivatalos teszteredmény megküldésével. Több esetben is csak reggel, iskolakezdés után kaptunk információt pozitív teszt eredményről, így a karanténba helyezés komoly problémát jelentett a dolgozó szülőknek.
Kérem együttműködésüket a betegségek megelőzésében is.
Üdvözlettel
Gyurkovics Balázsné

Évszaktúrák 2021-2022 - Mecsek

A járvány miatti hosszú kihagyás után először megint a Mecsek hegységet vettük célba 2021. október 24-én, amikor 69 fővel (két busszal), hajnali 6.30-kor útra keltünk Kerekegyházáról. További részletek megtekinthetők itt!

Sportnap - Őszi futóverseny

2021.09.24-én iskolai sportnapot tartottunk. A sportnapról készült képeket és a futóverseny eredményét megtekintheti itt.

Egy a természettel

2021. október 13-án lehetőséget kaptunk a Kerekegyházi Dózsa Vadásztársaság jóvoltából, hogy ingyenesen ellátogassunk a vadászati világkiállításra Budapestre. További részleteket és képeket megtekintheti itt!

Gyalogtúra

2021. október 9-én a Gyaloglás világnapja és az iskolai Egészséghét alkalmából a diákönkormányzat ismét gyalogtúrát szervezett. Már-már hagyománynak mondható ez az esemény, mert a harmadik alkalommal sétáltunk együtt a gyerekekkel, szülőkkel, kollégákkal.

További részleteket és képeket megtekintheti itt!

Zánkán jártunk

A 7. évfolyam három osztálya Erzsébet-táboros osztálykirándulást tett Zánkán szeptember végén. További részleteket és képeket megtekintheti itt!

Népmese hete az iskolában

Iskolánkban hagyományosan szeptember hónap végén emlékezünk meg Benedek Elekről a nagy mesemondóról. További részleteket és képeket megtekintheti itt!

Felolvasóverseny

Szeptember 27-én iskolánkban felolvasóversenyt tartottunk a felső tagozatosok számára. Minden versenyző egy-egy általa választott magyar népmondát adott elő.

További részleteket és képeket megtekintheti itt!

Tanévkezdés

Kedves Szülők!
Kedves Gyerekek!
 
   Hamarosan újra találkozunk. Az iskola készen áll az új tanévre. Az osztályfőnökök valószínűleg minden fontos információt átadtak már Önöknek, néhányat azonban kiemelnék.
   A tanévnyitóra szerdán, szeptember elsején várjuk a tanulókat és az őket kísérő szülőket.
Az alsósoknak 8 órakor, a felsősöknek 9 órakor kezdődik az ünnepély az udvaron. A kicsi elsősöket három-negyed nyolckor várják a tanító nénik a művelődési ház előtt.
   Az évnyitó után 3 tanórát tartunk meg. Ekkor kapja meg mindenki a tankönyveit, az órarendet, valamint a tanévkezdéshez fontos információkat. A tanszerek megvásárlása előtt, javaslom egyeztessenek az osztályfőnökökkel.
   Szerda délután csak ügyeletet tartunk 17 óráig. Aki ezt igényli, jelezze az osztályfőnöknek. Az ebéd és tízórai igényt szintén kérjük jelezni. A büfé nyitva lesz.
   Az iskolabusz szerdán reggel 7 órakor indul Fülöpházáról és 13:15-kor indul majd haza. Akik igényeltek védőoltást, azok szeptember másodikán 12 és 13 óra között kapják meg Dr Gódor Györgyi iskolaorvos rendelőjében.
   Szép hétvégét, jó készülődést, vidám és sikeres tanévet kívánok!
Gyurkovics Balázsné

Tanévzárással kapcsolatos infomációk

Kedves Szülők!
Bár valószínűleg mindenkihez eljutottak a szükséges információk, de néhány dolgot a tanév befejezésével és a nyárral kapcsolatosan szeretnék megerősíteni.

A nemzeti összetartozás napja

nemzeti összetartozás napja alkalmából a 7.d osztály tanulói készültek műsorral.

A műsor megtekinthető itt.

Ebédbefizetés

Kedves Szülők!
Múlt hét pénteken kiosztásra kerültek a havi étkezési számlák.
Kérjük lehetőség szerint mielőbb szíveskedjenek befizetni.
Köszönjük együttműködésüket előre is. 

Tisztelt Szülők!

Tisztelt Szülők!
A gyerekek biztonsága érdekében kérem, ha a családban covidgyanús eset miatt valakit tesztelnek, akkor a teszteredmény megérkezéséig ne küldjék a gyermeket iskolába. Higgyék el, egy-két napon nem múlik semmi, a biztonság az első. Köszönöm a megértésüket.
Gyurkovics Balázsné

Népviselet napja

Népviselet napja volt 2021.04.24-én szombaton. Az alábbi képekkel emlékeztünk meg erről a napról!

Tisztelt Szülők!

Nagy próba teljesítésén dolgozunk mindannyian: gyerekek, szülők, pedagógusok. A járványhelyzet mindenkit próbára tesz, de ki kell tartanunk! Mindannyiunknak, együtt! Mindenki tudja, hogy a digitális oktatás nem összehasonlítható nehézségű a jelenléti oktatással, és mégis nagyon sokan rendkívül derekasan dolgoznak a siker érdekében! Köszönet érte! Április 16-án sikeresen lezárult az általános iskolai beiratkozás, melynek során 83 fő leendő elsőst sikerült iskolánk leendő tanulói közé sorolni. Köszönet a szülők fegyelmezett, előírásokat betartó hozzáállásáért!

Költészet napja - Nagy Vers

1964 óta minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját.

Ebből az alkalomból iskolánkban játékot hirdettünk. Minden tanuló és pedagógus megnevezhette a kedvenc magyar versét. A következő eredmények születtek:

 - Az alsó tagozatosok körében a legnépszerűbb Móra Ferenc: A csókai csóka című verse.

- A felsősöknek Petőfi Sándor: Szeptember végén c. költeménye tetszett a leginkább.

- Tanítóink, tanáraink közül a legtöbben József Attila: Kopogtatás nélkül című művére szavaztak.

 Köszönjük mindenkinek, aki velünk játszott!

6. c osztály

Diákigzolvány beiratkozáshoz

Kedves Szülők!

A Diákigazolvány igényléshez szükséges NEK adatlapot a jelen járvány helyzetre való tekintettel az Intézmény csak is abban az esetben fogja kérni, amennyiben a Kerekegyházi Önkormányzat Kormányablaka ezt lehetővé teszi.

Hírek az iskolából

Kedves Szülők, Gyerekek, Érdeklődők!
Nagy örömmel tájékoztatok Mindenkit, hogy járvány ide, vagy oda, iskolánkban próbáljuk a helyzetből a legjobbat kihozni, és megtenni mindent, hogy továbbra is rászolgáljunk a megbecsülésükre.

További részletek megtekinthetők itt!

Megemlékezés az 1848. március 15-i forradalom évfordulóján

Az idei tanévben az 5.d osztály vállalta az 1848-as forradalom történelmi eseményeinek ünnepi keretben történő feldolgozását. 

További részletek, illetve a műsor megtekinthető itt!

 

Tisztelt Szülők!

Tisztelt Szülők!
Mint bizonyára Önök is értesültek róla, a mai kormányzati tájékoztatón az iskolák bezárásáról döntöttek.
Miután írásbeli határozatot, utasítást még nem kaptunk, Fenntartónk és Polgármester Úr szóbeli egyetértésével a következő döntéseket hoztuk meg:
Gyurkovics Balázsné
 

Alapfokú Művészeti Iskola térítési díj

Kedves Szülők!

A 2020/2021 tanév II. félévétől a Művészeti Iskola térítési díjával kapcsolatos tájékoztatást a KRÉTA 

e-ügyintézés „Befizetések” menüpontban találnak meg a fizetendő tétellel, számlával együtt.

(Telefonos applikáción nem feltétlenül jelenik meg.)

A 2020/2021 II. félév térítési díj befizetési határideje 2021. március 15.

Amennyiben nincs KRÉTA hozzáférése, legyen szíves felvenni a kapcsolatot az iskola titkársággal.

Telefon: 76/545 070

E-mail: titkarsag@mfai.hu

 

Előre is köszönjük együttműködésüket.

Országos 5. helyezést értek el diákjaink

Iskolánk diákjai kíválóan szerepeltek, s az 5. helyezést érték el a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos döntőjén decemberben.

A csapat tagjai: Botos József, Csiki Petra, Habran Nóra Szilvia és Szabó Lilla.

Felkészítő pedagógusaik: Nagy Nóra és Trepákné Malecz Anita.

Gratulálunk a remek teljesítményükhöz!

Régebbi események

6041 Kerekegyháza, Szent István tér 6. Telefonszám: 06/76-545-070; 545-071; 371-151

Fax: 06/76-371-151 | E-mail: iroda@mfai.hu